A legnagyobb kontinensre kalauzol el az Állatkertek Éjszakáján a Zoo Debrecen

Minden évben eljön az éjszaka, amikor az állatoké a főszerep! Augusztus 25-én, 19:00 és 23:00 között a Zoo Debrecen immár XII. alkalommal tartja meg a főszezon legnagyobb szabású rendezvényét, az Állatkertek Éjszakáját, amelyen a nagyközönség idén Ázsia gazdag természeti és kulturális sokszínűségéből kaphat ízelítőt egyedülálló nyáresti programkavalkádon.

E varázslatos estén remek alkalom nyílik rá, hogy hangulatos fáklyafény mellett bepillantsunk az állatkerti lakók titokzatos éjszakai életébe, különös tekintettel az idei év gyűjteményi újdonságaira, például a kéktorkú arákra, valamint a nemrég született jövevényekre, köztük az első debreceni vöröspanda-kölyökre. Egész estés látnivalót nyújt az Állatok Akcióban program, de a legmerészebbeket Bátorságpróba is várja a Pálmaházban, az Ismeretek Tárházában pedig néhai lakók reliktumain keresztül sejlik fel az idén 65 éves Park gazdag múltja. Vezetett sétákon Ázsia páratlan, ugyanakkor egyre fenyegetettebb élővilága tárul majd fel előttünk.

A rendezvény bő évtizedes hagyományaihoz híven közreműködőkből és fellépőkből sem lesz hiány: ázsiai kulturális és gasztronómiai utazás, távol-keleti harcművészeti- és fegyverbemutató, LED- és tűzzsonglőrshow, fénycsapdás rovarvizsgálat, csillagles és világító ásványok kiállítása gondoskodik majd a vendégek tartalmas kikapcsolódásáról. Hazánkban egyedülálló módon Debrecenben csak egész estés vidámparki kalandokkal lehet teljes az Állatkertek Éjszakája, a 21 élményelem közül pedig több ünnepi fényárban úszik majd, például a megújult Hajósinas, a földöntúli útra repítő Apollo-X és a Park idei újdonsága, a pompás Barokk körhinta.

A rendezvényre szóló belépővel valamennyi programelemen való részvétel ingyenes. A belépés mellett korlátlan vidámparki játékgép-használatot is biztosító Varázskarszalag 3900 Ft/fő áron kapható, de váltható normál belépő is egységesen kedvezményes, 2800 Ft/fő áron. A gyorsított bejutást biztosító jegyek megvásárolhatók online elővételben, de a rendezvény ideje alatt a helyszínen is váltható mindkét fajta belépő.

 

PROGRAM

19:30 – Megnyitó és köszöntő (vörös pandák kifutója)

19:30-21:00 – Szakvezetés Ázsia rejtett kincseiről (a főbejárattól indul)

19:45-22:30 – Titokzatos hangok: handpan zene (Samburu panorámaterasz)

20:00-22:00 – Ázsiai utazás (Elvarázsolt kastély előtti tér)

-           Interaktív bevezetés a japán kultúrába szamurájbemutatóval

-           Wing Tsun Kung Fu harcművészeti bemutató

-           Koreai tánc- és dobbemutató a Manwol tánccsoporttól

-           a Padmini Táncegyüttes tradicionális indiai táncbemutatója

-           Belső-ázsiai sámándob

21:15-22:30 – Szakvezetés a veszélyeztetett fajainkról (a főbejárattól indul)

22:00-23:00 – LED-tánc a Lesz Dance-től, fúziós törzsi hastánc a Főnix Tribal csapatától és tűzzsonglőr-bemutató a Sárkánylányoktól (Elvarázsolt kastély előtti tér)

 

Egészestés programok:

-           Támogasd az elsőgyermekes vöröspanda-családot! (vörös pandák kifutója)

-           Bátorságpróba (Pálmaház)

-           Ismeretek tárháza (Faház)

-           Fénycsapdás rovarvizsgálat

-           Csillagles és mini planetárium

-           Világító ásványok (Afrika-röpde)

-           Japán fegyverbemutató (Afrika-röpde)

-           Arcfestés és kézműves foglalkozás

-           Koreai ételek is italok a Wok to Box kínálatából

 

Állatok éji akcióban:

19:15 – Bemutatkozik Chili, a kék-sárga ara

19:30 – Bemutatkozik Artúr, a Shetlandi póni

19:30 – Recés zsiráfok vacsorája

19:30 – Nílusi vízilovak bemutatója

20:00 – Vörös pandák vacsorája

20:00 – Dél-amerikai tapírok vacsorája

20:00 – Kétéltűek vacsorája

20:15 – Bemutatkozik Bán, a pápaszemes pingvin

20:30 – Akcióban a leopárdok

20:30 – Zöld fapiton vacsorája

21:00 – Botsáskák éjjeli élete

21:30 – Lajhárok lakomája

21:45 – Ázsiai oroszlánok esti portyája

22:00 – Mosómedvék vacsorája

22:00 – Szibériai tigrisek lakomája

22:30 – Lecsap a Nílusi krokodil