A megerősítés napjai: hamarosan itt a Debreceni Református Napok

A Debreceni Református Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület második alkalommal szervez református fesztivált.

A Debreceni Református Napok május 18-21. között várja az érdeklődőket. A négy napos eseménysorozat tudnivalóiról sajtótájékoztatón számolt be május 4-én Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese, valamint Gryllus Dániel, a Kaláka Együttes tagja, a fesztivál egyik fellépője, aki online jelentkezett be a Karakter kávézóba.

„Mennybemenetel ünnepétől konfirmáció vasárnapjáig tervezzük ezt a néhány napot. A megerősítés napjai ezek, hiszen aki konfirmál, megerősíti a református módon megélt hitét. Az a szándékunk, hogy olyan találkozások jöjjenek létre, amelyek a legkülönbözőbb módon járulnak hozzá ahhoz, hogy ez a megerősödés létrejöjjön” – hangsúlyozta Fekete Károly. A püspök ismertette, a mennybemenetel ünnepe lesz az indító nap, ekkor a gyülekezetek a saját rendjük szerint tartják saját templomaikban az istentiszteleteket. Ezek közül kiemelt jelentőségű lesz a nagytemplomi kibocsátó istentisztelet, amikor többek között a Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakos hallgatói készülődnek a pünkösdkor végzendő szolgálatukra. Ugyanezen a napon, 19 órától egy koncert is várja az érdeklődőket az Egyetemi templomban. Pál apostol üzeneteit dalokban fogalmazza meg Gryllus Dániel vezetésével a Budapestről érkező együttes. A zeneszerző azt ígérte, hogy megújult hangzásban fogunk találkozni ezekkel a többezer éves, de aktualitásukat megőrző apostoli üzenetekkel. Május 19-én az egyházmegye 39 gyülekezetének biztosítanak találkozási lehetőségeket – tette hozzá Hadházi Tamás esperes. Délelőtt hittanos vetélkedő várja az érdeklődőket, délután pedig a konfirmáció vasárnapjához kapcsolódva, a konfirmandusokat invitálják egy találkozóra a Református Kollégiumba. Az esperes kiemelte, szombat lesz a fő napja az eseménysorozatnak, melynek csúcspontja a délután 5 órakor kezdődő úrvacsorás istentisztelet az Emlékkertben. Emellett pedig sok olyan program is van, amelyre nem csupán a gyülekezeti tagokat, hanem minden érdeklődőt várnak. Lesz egyháztáji vásár az Emlékkert melletti parkolóban, gyülekezetek közötti főzőverseny, melyeknek a végtermékét meg is lehet vásárolni. Koncertek is várják az érdeklődőket: Bárdosi Ildikó és zenésztársai mellett az Első Lépés dicsőítő zenekar koncertjét és a kárpátaljai Credo Együttest is hallhatjuk. A gyermekeknek is sok programmal készülnek: lesz gyöngyfűzés, agyagozás, bábelőadás, ringató és gyermekistentisztelettel is készülnek számukra. Hangsúlyozták, a nyilvános alkalmak lehetőséget adnak a jótékonykodásra is. A tavalyi esztendőben a Debrecen-Szabadságtelepi templom belseje egy tűzeset miatt megrongálódott. A Debreceni Református Napokon összegyűlt adományokat a templom rendbehozására fordítják.

 

Teljes program a Facebook-esemény alatt: (https://www.facebook.com/events/937956614059571