Tavaszköszöntő a Sziget-kék Tematikus Parkban

Családoknak szóló, tavasz- és a húsvétvárással kapcsolatos eseményekről számolt be sajtótájékoztató keretében Papp László polgármester, Széles Diána alpolgármester, Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Kiss Judit Erzsébet, a Sziget-kék Tematikus Park létesítményvezetője 2023. március 29-én.

Papp László elmondta: a város egyik új büszkesége a múlt évben elkészült Sziget-kék, amely az egyik legnépszerűbb találkozóhely lett a gyerekek számára – nem csupán Debrecenben, hanem egész Kelet-Magyarországon. Megnyitása óta több mint 170 ezer gyerek és szülő kereste fel ezt a játszóparkot. A tavaszvárás jegyében éppen ezért született meg az az ötlet, hogy – a húsvét jegyében is – itt induljon a gyerekek számára a debreceni tavasz, s az esemény címe legyen egy Petőfi Sándortól vett idézet: „Jőj, tavasz, jőj!” A következő napokban tehát valószínűleg az egyik „legfontosabb” kérdés az lesz, hogy mi fán terem a hímestojás? Természetesen „tojásfán” – és erről majd a gyerekek fognak gondoskodni a Sziget-kék parkban, hiszen április 4-én – kedden – az óvodások az általuk készített hímestojásokkal fogják földíszíteni a tojásfát. Ezen kívül egy „élő” hímestojás megformálásában is részt vehetnek a Sziget-kékben a gyerekek. Húsvét előtt, nagyszombaton, április 8-án pedig színes programokkal teletűzdelt tavaszköszöntő családi napnak lehetnek részesei az érdeklődők a játszópark nyitásától kezdve. Lesz táncház, kézműves foglalkozások, s természetesen ekkor is meg lehet majd csodálni a tojásfát. Papp László reményét fejezte ki, hogy nagyon sok apróság ellátogat majd a Sziget-kékbe és a szervezők valóban emlékezetessé tudják tenni számukra a tavasz- és a húsvétvárás pillanatait.

Széles Diána alpolgármester kiemelte: a Szabó Magda meseregényének világát megidéző Sziget-kék arról szól, hogy ne csak egy játszóteret adjunk a debreceni gyerekeknek, hanem értékeket – olyan értékeket, melyek a debreceniségre, a hagyományok tiszteletére nevelik őket. A húsvéti hagyományok bemutatása nagyon fontos cél az elkövetkező időszakban az említett két rendezvényen is, mint ahogyan korábban a karácsonyi ünnepkör, a keresztény és a cívis értékek bemutatása is volt. A gyerekek ugyanis a legegyszerűbben játék közben ismerkednek meg az értékeinkkel, a hagyományainkkal, amikkel aztán otthon megismertetik szüleiket, családtagjaikat is. Széles Diána szerint majd a nagy, „élő” hímestojás megformálása – mikor is színes papírlapokat a fejük fölé tartva fog mintegy kétszáz debreceni gyerek egy hatalmas hímestojást kirajzolni, amit madártávlatból le is filmeznek – arról szól majd, hogy debreceniként összetartozunk, s mindenki magáénak érezheti ezt a játszóparkot.

Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén 65 éves Nagyerdei Kultúrpark húsvétkor – szombaton, vasárnap és hétfőn – ingyenes vidámparki belépési lehetőséggel vár minden óvodást, aki saját készítésű hímestojást hozott április 4-én a Sziget-kékbe, s ezzel járult hozzá a tojásfa díszítéséhez. A kultúrparkban a húsvéti időszak a tavaszi szünet kezdetétől, április 6-tól indul, s nagy szeretettel várják a családokat gazdag programokkal, az elmúlt 65 év legkomolyabb állat- és növénykerti gyűjteményével, valamint a megújult vidámparkkal. Mint elmondta, újdonság, hogy egy fejlesztés révén áprilistól a Sziget-kékben lehetőség lesz a lábbal hajtós kiskocsik bérleti díját is bankkártyával fizetni.

Kiss Judit Erzsébet, a Sziget-kék Tematikus Park létesítményvezetője elmondta: szeretnének a tavasz ünneplésébe minél több óvodást, gyereket, családot bevonni. Az április 4-i óvodás piknik jegyében április 3-ig várják az óvodáktól a tojásfára szánt hímeseket. A tojásokat az óvodák a Sziget-kékbe április 3-ig (minden nap 9.00 és 18.00 óra között) hozhatják be az óvodájuk pontos nevével együtt, valamint jelezzék, hogy az április 4-i programon hány fővel kívánnak részt venni. A létesítményvezető részletesen is ismertette az április 4-i és április 8-i programokat, kiemelve, hogy az utóbbi családi napon 9.00 és 10.30 óra között a családoktól is várják az általuk tojásfára szánt, felfüggeszthető módon elkészített hímeseket (kifújt tojás, műanyag-, papír- vagy hungarocell-tojás, melyeket még 20-30 centiméter hosszú akasztóval is ellátnak).

A sajtótájékoztató keretében Parádi László csellóművész – mint a Sokszínvirág Zenekar tagja – adta elő a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. A Nagyerdei Óvoda Maci csoportjának apróságai pedig hímest díszítettek, valamint „nyuszitornán” vettek részt.


Programok a tavaszköszöntő eseményeken a Sziget-kékben:

2023. április 4., kedd:

9:00 óra: Óvodás csoportok érkezése, fogadása

9:15 óra: Alkossunk élő hímest!

9:30 óra: Szóljon lélekből a dal! – a Sokszínvirág zenekar koncertje közös énekléssel (Tavaszi szél vizet áraszt)

10:30 órától: „Okostányér” – a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) egészséges táplálkozással kapcsolatos játékos foglalkozás

Csemegézés a piknikplédeken

Szabad játék a parkban

2023. április 8., szombat:

9.00-10.30 óra: Tojásfa-díszítés a családok által behozott hímesekkel

9.30 és 10.30 óra: „Nyuszitorna” a Daefi-vel

10.00 óra: „Erdősimogató” szenzoros séta (a természet felfedezése összes érzékszervünkkel)

11.00 óra: A debreceni óvodások és családok tojásfájának avatója

11.15 óra: Családi táncház a Szeredás Népzenei Együttessel és néptáncosokkal

15.00 óra: „Nyuszibuli” az Aqua Manó Partyval

15.45 óra: Lufi- és bűvészshow a Cirkusz téren

Folyamatos programok nap közben:

10.00-16.00 óra: Feladatlapos Sziget-kék küldetés teljesítése a húsvéti nyuszival

10.00-16.00 óra: Tavasztündér kézműves sziget

10.00-12.00 és 14.00-16.00 óra: „Bébirépa” babajátszó

9.00-17.00 óra: Húsvéti ablakfirka és óriásszínező (népi motívumos tojások ábráival)

9.00-17.00 óra: Fotózkodás Kandúrkával és az Óriásnyúllal