A Kölcsey Központ április 15-éig zárva tart

A rendkívüli energiahelyzet következtében a Kölcsey Központ is bezárni kényszerül kapuit a téli időszakban. Az épületben április 15-éig nem tartanak rendezvényeket, továbbá a Bényi Galéria 2023. első negyedévére tervezett kiállításai sem a tervezett formában valósulnak meg.

A Kölcsey Központ kizárólag olyan napokon tart nyitva az említett időszakban, amikor a rendezvénnyel kapcsolatosan felmerülő költségeket a megrendelő fél biztosítja. A háttérben, zárt ajtók mögött a Főnix Rendezvényszervező Kft. munkatársai azonban továbbra is a város legnagyobb nyári rendezvényeinek előkészítésén dolgoznak. Még zajlanak a Debreceni Advent zárónapjai, hiszen
január 8-ig a Hütte és a korcsolyapálya is nyitva tart, de már megkezdődtek a Debrecziner Gourmet Fesztivál, a Debreceni Bor- és Jazznapok, az ALL-IN Debrecen három nemzetközi fókuszú rendezvénye, a Hortobágyi Lovasnapok, továbbá az ország egyik legnagyobb közösségi fesztiválja, a Debreceni Virágkarnevál 2023-as szervezési munkái. 
 

„A nehéz időszak ellenére munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy 2023-ban is profi szervezéssel valósuljanak meg a város nagyszerű tavaszi és nyári rendezvényei, melyek által újra megtöltjük a tereket, és ismét találkozhatunk közönségünkkel. Idén szeretnénk, hogy a rendezvények megőrizzék azokat a momentumokat, melyeket a debreceni és környéki lakosok annyira szeretnek, emellett pedig igyekszünk az országra és akár országhatáron túlra is nyitni az események kínálatával.”– mondta
Mészáros Réka a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A Kölcsey Központ residens zenekara, a Kodály Filharmónia Debrecen április 15 éig szintén más helyszíneken koncertezik. A Bényi Galéria viszont kirakat-kiállításokkal készül ebben az időszakban is, ezért érdemes figyelni az utcafronti ablakokat. Az első tárlat január 22-én nyílik, 200 év lenyomatait keresve, Kölcsey Himnuszának nyomában járva. A Kölcsey Központ jegypénztára 2023. január 9. és április 15. között kizárólag hétfői és szerdai napokon 9:00-16:30 között tart nyitva.

kép: Kölcsey Központ Facebook oldala