Jogerős döntés gyermekpornográfia miatt

Előkészítő ülésen, 2021. június 14-én hirdetett ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy internetes csevegő programon keresztül felvette a kapcsolatot a sértettekkel, majd tőlük pornográf tartalmú képeket kért és volt, akit erre kényszerített is.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogról. A vádlott a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki gyermekpornográfia bűntettében és kényszerítés bűntettében, ezért őt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Ezen felül a bíróság végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018 szeptemberében egy internetes csevegő alkalmazáson keresztül került kapcsolatba két kiskorú lánnyal, akikkel a chatelés során egymásnak képeket is küldtek. Az egyik kislány egy üzenetküldő szolgáltatáson keresztül küldött magáról egy olyan képet, amely róla 14 éves korában készült. A sértett a képen hiányos öltözetben volt látható, felhúzott szoknyával. A képet ekkor még nem mentette le a számítógépére a vádlott. Később azonban ezt a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére alkalmas módon ábrázoló képet a fiú lementette. Ugyanezen az üzenetküldő szolgáltatáson keresztül küldött a vádlottnak 2018 novemberét megelőzően egy másik kislány is több olyan kép- és videófelvételt, amelyek őt 17 éves korában, alsóneműben, illetve meztelenül, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolják. Ezeket a felvételeket a vádlott szintén a számítógépén tárolta.  

A vádlott saját mobiltelefonjáról, internetezés közben egy csevegő alkalmazáson keresztül 2019. március 17-én felvette a kapcsolatot egy 13 éves kislánnyal, akivel chatelni kezdett. A sértett eleinte arcképet küldött magáról, majd a vádlott kérésére intim testrészéről is. Ezek után a vádlott arra kérte a sértettet, hogy küldjön magáról meztelen képet is, olyat is, amelyen a sértett nemi szerve közelről látható. Kérését a vádlott úgy nyomatékosította, majd azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem fogad szót neki, akkor a kislány által korábban küldött és lementett képeket feltölti pornográf és pedofil tartalmú internetes társkereső oldalakra, így a sértettet szexuális abúzus fogja érni. A kiskorú kétségbe esett és félelmében fürdés közben magáról több meztelen, intim jellegű – de utóbb már pontosan fel nem tárható tartalmú – képet küldött egy internetes alkalmazáson keresztül, majd a vádlottal megszakította a kapcsolatot.  Arra nem merült fel adat, hogy a vádlott ezeket a fényképeket saját informatikai eszközén tárolta volna. A nyomozóhatóság az akkor 18 éves fiú lakóhelyén 2019. április 4-én házkutatást tartott, amely során a számítógépe adathordozóját lefoglalták.

Dr. Emri Kinga bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát, ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűnösségre kiterjedő, beismerő nyilatkozatot tett, az eset óta nem indult ellene más büntetőeljárás.  

A bíróság döntése jogerős, azt mind az ügyész, mind a vádlott és védője is tudomásul vette.

https://debrecenitorvenyszek.birosag.hu/