Liszt Társaság alakulhat Debrecenben

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara felmérést indított a Liszt Társaság helyi tagozatának megalakításáról.

Eddig majdnem 150-en jelezték, hogy csatlakoznának. Céljuk az, hogy a zeneszerző munkásságát megismerjék az előadások és koncertek során. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, oktatók és egyetemisták is egyaránt. Nem korhoz kötött, tehát az intézményes klasszikus zenei előképzettség nem feltétel. Több forumon is képviseltetné magát a tagozat, de a kiemelt célközönségük a fiatalok lennének. A tervek szerint a debreceni központ a  Zeneművészeti Karon lenne, emellett pedig egy önálló szervezetként működnének. A fővároson kívül Pécsett, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon és Kőszegen működik helyi tagozat.

,,Évente legalább három, de akár öt koncertet is szerveznénk, amelyek szorosan kapcsolódnának a zeneszerző munkásságához, emellett pedig ismeretterjesztő előadásokat tartanánk Liszt művészetéről. A legjobb magyar és külföldi Liszt-előadókat, művészeket hívnánk meg, mindez akár összekapcsolható lehetne a Zeneművészeti Kar programjaival is. Minden év október 22-én, a művész születésnapján ünnepi hangversenyt tartanánk, emellett pedig aktívan bekapcsolódnánk a Liszt Ferenc Hanglemez Nagydíjjal kapcsolatos javaslattételi folyamatokba is. A Liszt magyar szemmel című folyóiratban negyedévente jelentetnénk meg cikkeket arról, hogy mi történik a debreceni tagozatnál, valamint egy olyan internetes felület létrehozásán is gondolkodunk, amely a Liszt Ferenc Társaság honlapjáról is elérhető lenne." -  Pless Attila

 Október elejéig lehet jelentkezi a Liszt Társaság Debreceni Tagozatába ezen a linken a kérdőív kitöltésével.

(forrás:unideb.hu)