Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő és a régi uszoda is megújul

Lezárult a tervpályázat a két fürdőegység attrakciófejlesztésével kapcsolatban. A három pályamű közül a bírálóbizottság Bordás Péter terveit ítélte a legjobbnak. Az elképzeléseket 2021. április 9-én mutatták be az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotelben.

A 2003-ban megépült Aquaticum Mediterrán Élményfürdő elsősorban a családok igényeit szolgálja ki – hangsúlyozta Barcsa Lajos a tervpályázat eredményét bemutató sajtótájékoztatón. Debrecen alpolgármestere a bírálóbizottság elnökeként vett részt a beérkezett tervek értékelésében. Hozzátette: a fedett élményfürdő népszerű, hiszen 2019-ben 279 ezer látogatót vonzott, de az elmúlt években szinte a teljes környezete megújult, így szükségessé vált a korszerűsítése.

„A tervpályázat során javaslatokat vártunk az élményfürdő és a régi uszoda átalakítására, valamint a két épület környezetének újragondolására. Emellett az élményfürdő csúszdarendszerének bővítésére, vendéglátóegységek kialakítására és új közösségi terek kialakítására is vonatkozott a felhívás. Széleskörű szakértői gárda bevonásával született meg az a döntés, hogy a Bord Építész Stúdió Kft. nyerte a tervpályázatot” – jelentette be Barcsa Lajos.

Bordás Péter, a cég alapító-tulajdonosa a tervek bemutatásakor elmondta: az élményfürdő hullámmedencéjének helyén egy földszint alatti teret álmodtak meg, az ott kialakított új medencébe két új csúszda érkezhet meg. Az ún. pinceszint másik előnye, hogy átjárást lehet biztosítani az uszodába. A két épület között vizes kapcsolatot is kialakítottak a terveken: egy újonnan épülő közös medence kötheti össze a jelenleg különálló uszodát és élményfürdőt. A régi fedett uszoda felújításával kapcsolatban a tervező úgy fogalmazott: az volt a cél, hogy ne változtassák meg a jellegzetes színű és formájú boltozatot.

„Olyan építészeti trükköt alkalmaztunk, hogy az épület fenti ívességét a medencébe letükröztük, és egy érdekes, vízzel félig megtöltött buborékot kaptunk” – mondta Bordás Péter.

Papp László polgármester felidézte, hogy a régi fedett uszoda 1933-tól kezdve mintegy 80 évig szolgálta a debrecenieket, ám hét évvel ezelőtt be kellett zárni a műszaki állapota miatt.

„Azóta terveztük az uszoda felújítását, és közben a mediterrán élményfürdő is megérett a korszerűsítésre. A két egység együttes átalakítását a Magyarország kormányával kötött megállapodásunk teszi lehetővé: a Kisfaludy Program keretében nagyon jelentős támogatás áll Debrecen rendelkezésére a turisztikai fejlesztések végrehajtására” – fogalmazott a városvezető.

Papp László hozzátette: a cél az, hogy már jövőre elkezdődjön a kivitelezés, várhatóan 2024-re készülhet el az új attrakció.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő elmondta: a Bord Építész Stúdió Kft. megnyerte a tervpályázatot, így az egyetlen, meghívott szereplője lesz egy speciális közbeszerzési eljárásnak. Ha az is eredményes, akkor elkészülhetnek az engedélyes és kiviteli tervek.

„A Bord Stúdió pályaműve műszaki megoldásaiban új utakra lép, ötleteiben pedig illeszkedik a város céljaihoz, miszerint a Nagyerdő szolgáltatásai – a minőséget tekintve – felső-középkategóriás kínálatot nyújtsanak” – fogalmazott Kósa Lajos.

A három beérkezett pályamű egyaránt jutalmat kapott. A Bord Építész Stúdió Kft. 5,7 millió forintot, a második helyezett Építészkohó Tervező és Szolgáltató Kft. 4,7 millió forintot, míg a harmadikként rangsorolt ZIP Architects Kft. 3,5 millió forintot nyert el.

 

Fotó: Miskolczi János