A bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte a halálos balesetet okozó gépjárművezetőt

A Debreceni Járásbíróság 2021. március 2-án hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki ittasan okozott halálos balesetet a 471-es számú főúton. Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében. Ezért a férfit 4 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől is.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. január 19-én hajnali 5 óra 27 perckor egyedül közlekedett személygépkocsijával a 471-es számú főúton, Hajdúsámson felől Debrecen irányába. A főúton éjszakai látási viszonyok voltak, közvilágítás azonban nem volt, az útburkolat egyenetlen és csúszós volt, felülete pedig vizes, azon a szakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 90 km/h volt. A vádlott nem lépte túl a sebességhatárt, 75-80 km/h-val haladt, biztonsági övét is használta, azonban közepes fokú ittas állapotából fakadó figyelmetlensége, illetve dekoncentráltsága folytán a járművel megcsúszott, az autó pedig megpördült és áttért a szemközti forgalmi sávba. A Debrecen felől Hajdúsámson irányába haladó sértett észlelte az átsodródó gépkocsit, az ütközést azonban elhárítani már nem tudta. A két autó összeütközött, majd a vádlott autója a füves útpadkán állt meg, míg a sértett gépkocsija az ütközéstől 8,2 métert lökődött hátra. A baleset következtében a vétlen gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben az ittasan vezető vádlott is súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.  A baleset időpontjában a vádlott használta, míg a sértett nem használta a biztonsági övet.

Dr. Nagy Zsuzsanna bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott büntetett előéletű, korábban ittas járművezetés vétsége miatt már felelősségre vonta őt a bíróság, továbbá két éven belül szabálysértés miatt is eljárás volt vele szemben, ezen felül pedig az ittas vezetés elszaporodottságát. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, mert a baleset bekövetkezése óta 3 év eltelt, valamint a sértetti közrehatást, mivel a balesetben elhunyt férfi nem használta a biztonsági övet.  

Az ítélet nem jogerős. A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

 

 

Forrás: https://debrecenitorvenyszek.birosag.hu