Zajlik az Ondódi Közösségi Ház energetikai korszerűsítése

A már zajló beruházással Papp László polgármester, Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Katona Erzsébet önkormányzati képviselő a helyszínen ismerkedett 2020. december 11-én.

Amint azt Papp László elmondta, 94 évvel ezelőtt épült ez az utóbbi időben közösségi házként használt, eredetileg iskolaépület. Az idő tehát eljárt fölötte, s most nyílt lehetőség arra, hogy a Debrecen 2030 program keretében az önkormányzat elindítsa az átfogó felújítást. 46 millió forint európai uniós forrásból energetikai korszerűsítés történik: megújul a külső homlokzat, energiatakarékosságot elősegítő burkolat kerül kialakításra, cserélik a nyílászárókat, napelemes rendszert szerelnek fel, korszerűsítik a fűtési rendszert – ugyanakkor meg szeretnék őrizni az épületben lévő régi cserépkályhákat is. A fejlesztés során az önkormányzat figyelembe veszi a helyi lakosok érdekeit, igényeit, kéréseit is, melyek belső átalakításokra vonatkoznak. Mivel utóbbiak nem képezik részét az energetikai korszerűsítésnek, ezeket az önkormányzat – pontos költségkalkulációt követően – saját forrásból fogja megvalósítani. Festésről, belső burkolatok cseréjéről, egyes válaszfalak áthelyezéséről lesz szó. Az energetikai felújítási munkák elvégzésére a kivitelező október 13-án vette át a munkaterületet, s a befejezésre hat hónap áll rendelkezésére.

 

Kósa Lajos országgyűlési képviselő szerint Ondód nagyon régi településrésze Debrecennek – neve Árpád-kori eredetre utal –, ugyanakkor napjainkban erőteljesen átalakulóban van. Népessége – ellentétben az országban nagyon sok más településével, illetve településrészével – folyamatosan növekszik, jelenleg 800 körül van. Az itt élők pedig munkájukkal, lakókörnyezetük szépítésével jelzik, hogy ez egy fejlődőben lévő városrész, amit a közösségi ház felújítása is mutat. Mint azt Kósa Lajos elmondta, a következő nagy feladat az ide vezető út felújítása lesz. A Kádár dűlő egy szakasza már korábban megújult, s a képviselő úgy gondolja, hogy a következő két évben az Ondódig vezető teljes szakaszt rendbe kell hozni. Ez várhatóan azzal jár majd, hogy még többen fognak ide települni, még több ember fog ide vonzani a nyugalom, a jó levegő, az itteni közösség, mellyel így további fejlesztésekről kell majd egyeztetni.

 

Katona Erzsébet önkormányzati képviselő úgy véli, hogy Ondódon rendkívül összetartó, egymásra nagyon figyelő tagokból álló közösség él. Így nagyon nagy a jelentősége a közösségi ház felújításának. Sokat kellett ugyan várni arra, hogy ez elkövetkezzen, azonban tudjuk, hogy Debrecen gondoskodó város, és a külső városrészek fejlesztésére is jut forrás. A helyi aktív közösségek – a nyugdíjasklub, a baba-mama klub – új erőre kaphatnak majd ebben a házban, s megtalálhatják majd a helyüket itt a fiatalok is az esztendő minden évszakában, minden hónapjában.