Adománygyűjtő akcióhoz csatlakozott a Teva

Az elsők között csatlakozott a Teva Gyógyszergyár Zrt. a Debreceni Karitatív Testület által koordinált városi adománygyűjtési felhívásához. A Teva büszke arra, hogy a vállalatnál kapott helyet az egyik gyűjtőpont.

A minden eddiginél szélesebb körű összefogás a legjobbkor született meg, hiszen a koronavírus-járvány és annak szerteágazó következményei nem várt próbatétel elé állították az ország lakosságát, sok nehéz körülmények között élő család, valamint idős ember szorul támogatásra. Ezért is döntött úgy a Teva, hogy munkatársai körében is meghirdeti az adománygyűjtő akciót, hogy a rászorulók számára karácsonyi ajándékként készülő Szeretetdobozokba minél több tartós élelmiszer, tisztálkodó szer kerülhessen.

 

„Segítsünk együtt a rászoruló családokon, szerezzünk egy kis örömet nekik ebben a valóban nehéz időszakban!” – olvasható a vállalatnál elhelyezett hatalmas doboz oldalán. A Teva dolgozói pedig rögtön összefogtak: noha december 16-ig tart a gyűjtés, már az első napokban rengeteg adomány – egyebek mellett olaj, liszt, konzerv és tisztálkodószer – került a gyűjtődobozba.