Fehér Holló

A Címlapsztori vendége egy énekes, dalszerző, producer, zeneszerző és szövegíró. Egy ország ismerhette meg a TV2 Farm VIP reality műsorában, amit aztán sikeresen meg is nyert. Különleges és ritka neve van, Fehér Hollóval, egy fiatal tehetséggel beszélgetünk ma.

A FARM VIP-ban a vidéki életmódot kellett bemutatni és ezáltal szórakoztatni az embereket, miközben te effektíve zenészként tevékenykedsz. Tehát te, a lesötétített zenei stúdióból csöppentél bele a napsütötte vidéki életbe. Miért vállaltad el a műsorban való szereplést?

Nagyjából egy évvel ezelőtt jelent meg egy közös dalom Byealex-szel, Csakszexre címmel melyhez videoklipet is készítettünk, és ezt látták meg a TV2 szerkesztői, ennek kapcsán került szóba a nevem. Hatalmas kalandnak tűnt és nem is gondoltam volna, hogy esélyem lenne megnyerni a műsort, de mindig szerettem volna részt venni egy vetélkedőn, ahol versenyezni lehet egymással, szóval egyfajta bakancslistás álom volt ez nálam. Természetesen emellett szerettem volna a zenémet is megismertetni az emberekkel, mert azért vannak saját dalaim és ezeket zenekaros produkcióban adjuk elő, vagyis élő zene szól a színpadon. A dalaim arról szólnak, hogy segítsünk egymásnak. Nagyon komoly üzenetet képviselnek, mert depresszióról, szorongásról és ezeknek a kezeléséről szólnak, ezt pedig nagyon kevesen képviselik Magyarországon, ezért szerettem volna, ha jobban megismerik Fehér Hollót, az előadót is.

Elmondtad, hogy azért volt fontos számodra ez, hogy fusson a neved. Azonban amikor kijött a lista, hogy kik szerepelnek majd a műsorban, akkor azért nyilván érkeztek olyan kommentek, hogy ki vagy te egyáltalán.  Szerinted hozott nálad ez egy érezhetően nagyobb nyitottságot, és már tudják, hogy ki is az a Fehér Holló?  

Azt gondolom, hogy ez a műsor már magában is egy nagyon nagy dobbantó volt nekem, hiszen így már tudok mire hivatkozni, hogy más műsorba is megkeressenek vagy koncertekre hívjanak. Egy nagyon komoly számbeli különbséget lehet érezni a műsor óta, sokkal többen ismernek meg és sokkal többen hallgatják a zenéimet is. Azzal pedig, hogy megnyertem a FARM VIP-t, az pláne egy olyan biztos pont, hogy erről már tudnak rám emlékezni az emberek és emiatt hívnak koncertekre és hívnak fesztiválozni. Például a Campuson is szeretnénk fellépni, mert régi vágyunk, hogy Debrecenben is megmutathassuk magunkat. De egyébként az egész műsor jól lett megvágva, úgyhogy azt gondolom, hogy büszke lehetek arra, hogy egy ilyen realityben szerepelhettem.  

Sokat szenvedtél a feladatok során?

Rengeteget, úgy képzeljétek el, hogy amikor megkaptuk a feladatokat, például, hogy paradicsompürét készítsünk, akkor nem kaptunk hozzá plusz eszközöket csupán a saját tányérjainkat, villáinkat és poharainkat használtuk. A másik csapatnál pedig még a gereblyét is bevetették a pürésítéshez. Ilyenkor ugye arról is döntenünk kellett, hogy a tűzhelyet arra használjuk, hogy fürdünk, hiszen ahhoz is fát kellett vágni, a kútból vizet merni, megrakni a tüzet és felmelegíteni a vödröt. De ha ezt választjuk, akkor ugye nem tudunk főzni, ezért általában hideg ételeket ettünk, mint a zsíros kenyér. Ugyanakkor kenyeret sem kaptunk túl sokat és nekünk kellett készítenünk. Ilyen szituációban pedig rá van utalva az ember arra, hogy megszokja a környezetet és egyfajta rendszert kell beépíteni az életébe. Azt gondolom, hogy sok hiányosságom volt a Farm előtt, viszont nagyon sok mindent tanított nekem a helyzet, a körülmények és ezeket azóta is tudom alkalmazni az életemben.  

Attól nem tartottál, hogy a zenei stúdióból ki kell menned az állatok közé, és ahogy a mondás tartja, leesik a karikagyűrű az ujjadról? Nem volt kellemetlen a helyzet?  

Nem tartom magam egy finnyás srácnak, ha megnézzük a műsort, akkor látszik belőle, hogy mindent bevállaltam és minden őrültséget megcsináltam, nem voltam egy nyápic srác. Korábban is fejtem már kecskét a műsor előtt például, de Zsolti is rendszeresen segített nekünk, hogy mit hogyan csináljunk és voltak mellettünk szakemberek is, akik megtanították, hogy ne legyen baja az állatoknak vagy a növényeknek. 

Emellett pedig meg is nyerted a műsort. Mikor tudatosult benned az, hogy van esélyed a győzelemre olyan versenytársak mellett, mint a Búzás Dóri, aki az Exatlont is majdnem megnyerte tehát azért az ő fizikai felépítése elég erős volt. Mégis jöttél te és egyszer csak megnyerted a FARM VIP-t. 

Eleinte nem hittem a győzelemben, viszont később, amikor már csak olyan öten utána pedig hárman maradtunk, akkor tudatosult bennem, hogy én voltam az a játékos, akinek három párbaja is volt, megnyert két játékot és voltam védett is az egyik héten. Tehát én párbajoztam a legtöbbet, és szerintem tettem azért, hogy ott legyek a döntőben, mert minden feladatban odatettem magam, és sokszor múlt rajtam a győzelmünk. Szerintem én beküzdöttem magam a döntőbe, Dóri pedig egy ügyes játékos volt, de neki nem is kellett attól tartania, hogy kiszavazzák a csapattársai, egyszer párbajozott Vikivel, de ő igazából fel is szerette volna adni, és kvázi ez is történt, szóval, ha ezt nézem neki könnyebb dolga volt, mint nekem. Én pedig nagyon szerettem volna győzni, és amikor vége lett az egésznek akkor kicsit össze is omlottam, mert egyszerűen annyira benne voltam ebben a világban, annyira szerettem, hogy furcsa volt, hogy másnap nem lesz több feladatunk. Aztán egy hétig nagyon érdekes volt az emberek között lenni, fura volt a mobilomat a kezemben tartani és rájöttem arra, hogy nincs szükségem a médiára, hogy körbe vegyenek a közösségi platformok. Az első hét után, amikor egy ilyen izolált környezetben vagy akkor elfelejted, hogy ott van a zsebedben. 

fotók:facebook.com/feherhollomusic

Mi lesz a nyeremény sorsa?

Szeretném befektetni a pénzt például ingatlan bizniszbe vagy a zenekaromba és a stúdiómba. Másoknak is írok és keverek zenéket, stúdióhangmérnök is vagyok és élőben is hangosítok zenekaroknak. Szeretném, hogyha az egész ország megismerne ebben a formában is, hogy lehet hozzám jönni és zenéket íratni, és eljöhet egy-egy koncertemre meghallgatni a saját dalaimat.

Egy kicsit beszélgessünk rólad is, a neved azért egész érdekes lehet az embereknek, ez egy felvett művésznév vagy így vagy anyakönyvezve?

Amikor apukám és anyukám kitalálta, hogy Hollónak hívjanak, akkor azok a lehetőségek voltak, hogy Farkas, Gólya, Sólyom, vagy Holló és ezek közül lehetett választani. A testvérem például Napsugár, az egyik féltesóm pedig Bors. Ez szerintem anyukám ágán nagyon megmaradt, és hogyha egyszer lesz majd egy gyerekem, akkor én azon a néven gondolkozom, hogy Fehér Cápa. 

Nem gondolod, hogy cukkolni fogják érte? 

Szerintem nem, az én nevem is olyan, ami rengeteg mindenben segített, hiszen amikor felvételiztem a gimnáziumba, vagy egy munkahelyre akkor például egy Fehér Hollót előbb megjegyzel, mint egy átlagos magyar nevű embert. És annyira illik a művészvilághoz is, hogy nem volt szükségem egy külön művésznévre sem. 

Igen, pont ezt akartam mondani, hogy ez mennyire egyszerű, nem? Poénkodhatunk, hogy ritka, mint a fehér holló, gondolom ezt párszor el is sütötték már neked, de téged sem cikiztek a neveddel, mondjuk az iskolában? 

Nem nagyon volt ilyesmi cikizés, inkább egy érdekes névnek találták és szerintem ez segíti is az embert. Nagyon sokszor gondoljuk azt, hogy nem adunk egy fura nevet, mert cikiznék érte, de én rengeteg melót kaptam emiatt és bejutottam dráma szakra is a Vörösmartyba, ezért nekem szerintem minden jól jött ki. 

 Most is egyetemre jársz, ha jól tudom irodalom szakra? 

Igen, magyar-történelem szakon vagyok a Pázmányon, tanárnak tanulok, de gyakorlatilag nyelvészetet, pedagógiát is tanulok az irodalom és történelem mellett. 

Ez tulajdonképpen a munkádat segíti a szövegírásnál, hogy otthon vagy az irodalomban és tágabb a szókincsed? 

Szerintem, ha valaki szöveget ír, akkor nagyon sokszor hagyatkozhat a saját tapasztalataira, vagy merítkezhet más olvasott könyvből, vagy látott filmből. Ha valaki verset szeretne írni, akár egy novellát vagy zenét, szövetet akkor mindenképp olvasni kell és elmélyülni a kultúrába, mert azáltal olyan gondolatokat vagy ritmikákat tanulhatsz el, amit egy versből ismerhetsz meg, ami mindenképp segít és épít. Nagyon sok olyan előadó van Magyarországon, akik arról rappelnek és énekelnek, hogy pénz meg lányok és pénz meg lányok. Én inkább azt képviselem Magyarországon, mint akik egy kicsit ettől komolyabb szövegeket írnak, akár a 30y vagy az Esti Kornél. Azt szeretném, hogyha a komoly Fehér Hollót ismernék meg, és nem csak a tévében látott bohókás srácot, aki mindent elviccel. Mert egyébként én sokszor elviccelem a dolgokat, de ez a legtöbbször a depressziómból adódik, hogy próbálok kiparodizálni mindent. Rengeteg népdal is ezen az elven épül fel, hogy kinevetjük a halált, és szerintem ez egy jó módszer erre. Van, hogy én is saját gondolatokat és véleményeket írok meg, nem pedig egy látott történetet ültetek át a sajátomra. A Csakszexre című dal is ilyen, ahol például egy olyan kapcsolatot írok meg, amikor nyolc-kilenc éve együtt voltam a lánnyal, de csak mindig megtaláltuk egymást valahol és sehová sem tartott igazából az egész, és sosem sikerült a szerelem.

Elhangzott még a Farmban ez a depresszív állapotod, ebben egyébként még benne vagy, vagy egy ilyen műsor után az ember ki tud jönni ebből, mert azt mondja, hogy ő igenis kell a világnak.  

Az első lemezemnek az volt a címe, hogy Egyedül, de mégsem. Ezzel azt szerettem volna elmondani, és azért írtam ki egy lemezben magamból, mert egy depressziós ember hajlamosabb inkább a rosszat látni és a jót nem észrevenni maga körül. De ha olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik építenek minket és szeretnek, akkor igazából, a legrosszabb helyzetekből is ki tud mászni az ember. Azóta egyébként én sokkal jobban vagyok és hála az égnek a zenekarom is támogatott, a család is. És van, hogy visszaesik az ember egy időre ugyan, de ez változó, és ha teszünk magunkért, akkor meggyógyulhatunk.  

Ha már rátértünk a zenei munkásságodra, akkor pontosan te milyen zenét is csinálsz? Mibe tudnád bekategorizálni magad, illetve az új zenekaroddal mit fogtok előadni?

Rólam azt érdemes tudni, hogy sokféle zenét írok. Legyen szó rappről, popról, de akár jazzt is, és minden stílus ki tud elégíteni. Azt gondolom, hogy ez egy hálás szerep, hiszen rengeteg mindenhez hozzáférsz stílusilag. Ezzel szemben a saját Fehér Holló, mint előadó projekt, az már egy kicsit rockosabb, metálosabb hangzású. A stúdióban viszont inkább a trapp és popzenéket helyezem előtérbe. A dalaim ahogy már mondtam is a depresszió és a szorongás feldolgozásáról szólnak, és hogy segítsünk egymáson. Ez már inkább picit emosabb, mint például a Linkin Park, vagy magyar viszonylatban az Anti Fitness Clubhoz tudnám hasonlítani, ugyanakkor a 30y és az Esti Kornélhoz is szívesen húzódnék. Most léptem be nemrégiben egy zenekarba, a No Last Page-be, egy Rocksziget nevű tehetségkutatóban szerepeltem és ott megnyertem a legjobb előadó díját, és ekkor ismerkedtem meg Zeller barátommal, aki egy jó producer és énekes, nem mellesleg ő a zenekar énekese. Most pedig bevettek engem is, mivel közös dalt szerettünk volna írni Zellerrel, és úgy alakult, hogy annyira összeszoktunk és megszerettük egymást, hogy beszálltam és most már egy két énekes produkció lett belőle. 

A te generációdban egyébként mennyire működik még ez a fajta együtt dolgozás, vagy már inkább a másik kifúrása van, hogy látod ezt? 

Mostanában voltam két nemzetközi zeneszerző táborban is, az egyik Prágában volt, de Lengyelországban is voltam zenélni már, és azt tapasztaltam, hogy nagyon működik az, hogy együtt, többen dugják össze a fejüket és írjanak egy dalt. Én ezeken a táborokon ugye nagyon sok külföldi produkciót ismerhettem meg, akár zeneszerzőket és énekeseket, én pedig Magyarországot képviseltem, mint zeneszerző, és ez hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Itthon persze vannak olyan arcok, akik inkább fúrják egymást, de azt gondolom, hogy ezeket nagyon hamar kiveti a szakma, és az marad fenn, aki alázattal dolgozik és tesz azért, hogy egy olyan produkciót hozzon létre, amiben ki tudja húzni magát. Szerintem ez az egyenesség vezet oda, hogy valami fenntartható és eredményes projekt legyen.

A Farm után sok új barátod lett?

Nem lett annyira sok új barátom, de rengeteg jó arcot ismertem meg, és több pozitív emberrel vettem magam körül, erre pedig már egy ideje törekszem is. De egyébként mellettem mindig olyan barátok voltak, akik nem érdekemberek és azért szeretnek, aki én vagyok és nem csak a körülöttem lévő csillogásért. Persze volt olyan rajongó is, aki betalált, hogy jaj, Holló, csak egyszer találkozzunk, de én nem ilyen srác vagyok és nekem ez nem kell.  

Azt, hogy az utcán megismernek, hogy tudod kezelni? 

Nagyon boldog vagyok attól, hogy megismernek, hiszen ezért küzd az ember, hogy megismerjék a dalait. Az, hogy fényképet kérnek tőlem, szerintem az egyik legmegtisztelőbb dolog, hiszen érdemes vagyok arra, és számít neki, hogy készítsen velem egy közös képet, vagy aláírást kapjon, mert ez neki sokat jelent, ezáltal pedig nekem is. És szerintem, aki a koncertje után nem megy ki a fanjaihoz, és nem beszélget velük egy pár mondatot, annak el kellene gondolkodnia azon, hogy bármennyire is fárasztó megcsinálni egymás után rengeteg képet, de akikkel a képek készülnek, azok azért vannak ott, hogy hallják, és az alkotásait magukba tudják szívni, és egy előadónak kötelessége kapcsolatot tartania a rajongóival.

Végezetül azt áruld el, hogy aki esetleg emlékszik rád pár évvel ezelőttről, a Dal című műsorból, ahol óriási hajkoronával szerepeltél, hová lett ez a Zámbó Jimmy séró, és hogy találtad meg az új mintát magadnak?

A Dal idején én még benne voltam egy másik zenekarban, viszont a műsorban Kállay-Saunders Andrással és a Middletonz-zal voltunk, és ott igen még hosszú volt a hajam, viszont mikor kiléptem ebből a zenekarból, nem a Kállay-Saunderssel közösből, akkor elkezdtem saját dalokat csinálni, és arra gondoltam, hogy egy komoly mondanivaló lesz a lemezen. Ez ugye az Egyedül, de mégsem albumom és szerettem volna egy olyan külsőt rövid hajjal, amivel egy kicsit komolyabbnak tudnak venni az emberek, mivel egy ultra vékony, göndör hajú srácként nem biztos, hogy a komolyság látszott rajtam. Ez baj egyébként, mert miért ne kelthetne valaki így is komolyságot, de azt gondolom, hogy ma azért eléggé számít az, hogy néz ki az ember és milyen ruhát vesz fel. Nyilván nagy döntés volt, amit meghoztam, de azért tettem, hogy több embert érjek el, és azóta is szeretem egyébként a rövid hajamat is.