Szatmári Gabriella

Az amerikai National Instruments Corporation 2001-ben alapította gyártóbázisát Debrecenben. Mára már itt gyártják az NI hardvertermékeinek több mint 90%-át, és az elmúlt 20 év során létszámuk átlépte az 1400 munkavállalót. Hogy mit képvisel az NI közössége, egy különleges portrésorozat keretében mutatjuk be.

A Városi Élet vendége Szatmári Gabriella, az NI Hungary Kft. globális HR operatív menedzsere, aki 2005-ben lépett be a cégbe, mint kompenzációs specialista. A karrierjének nagyon sok lépcsője volt, míg operatív menedzser lett. Munkaügyi vezetőként, 2009-ben feladata volt a cafeteria rendszer kiépítése, melyet elsők között sikerült bevezetniük, s aztán más vállalatok is azt a rendszert másolták le. Fontosnak tartja a munkavállaló-központúságot, és azt, hogy mindenki megtalálja a saját értékeinek megfelelő vállalati kultúrát. Várja, hogy csatlakozhasson Amerikában, az austini magyar néptánc csoporthoz, Penangban sokat tanult ázsiai kollégáitól, de Magyarország az ő otthona. 

 

Ha nem tört volna ki a pandémia, akkor most Austinból, az NI globális központjából adna telefonos interjút, így viszont Debrecenben beszélgetünk. Ez a kihívás mennyire nehezítette meg a munkakörrel járó feladatokat? 

Szatmári Gabriella: Annyiban mindenképp, hogy ez egy más időzóna, tehát nem feltétlenül a legkényelmesebb időpontokban kell a közvetlen munkatársaimmal egyeztetni. Ugyanakkor azért azt hozzá kell tenni, hogy én is különböző időzónákkal tartanám a kapcsolatot, Penanggal, Malajziában és itthon, Debrecennel is, de vannak munkatársaim Costa Ricában, Mexikóban, Kínában. Úgyhogy ez az időzóna egyébként is állandó kihívás lenne, de a munkakör, amiben most dolgozom, közvetlenül Austinhoz kötődik, ezért logikus, hogy a következő lépés a karrieremben az Austinban, Amerikában lesz, lenne, remélhetőleg ez hamarosan bekövetkezik.

 

Nagyjából mire lehet számítani, fél éven belül már utazhat?

Szatmári Gabriella: Igen, én azt gondolom, hogy ez fél éven belül megvalósulhat. Eddig sem a vállalaton múlt, hanem a külső körülményeken, a pandémia megakadályozta a nemzetközi utazásokat és az áttelepüléseket. Várjuk, hogy ezek a korlátozások feloldódjanak, és nyugodtan lehessen költözni, mozogni és egyáltalán utazgatni a különböző országok között, ahol vállalataink vannak. Ezt már nagyon várjuk, ugyan nagyon rugalmasan reagált a cég a változásokra, és különböző felületeken keresztül tudunk egymással kommunikálni és kapcsolatot tartani, de a személyes kapcsolatépítést nyilván semmi sem tudja pótolni.

 

Akkor van, amikor éjszaka kell a kapcsolatokat építeni.

Szatmári Gabriella: Nyilván próbálunk egymáshoz alkalmazkodni. Amerikával délután, Penanggal reggel, de ha ezt a három fajta időzónát akarjuk összehozni, akkor előfordulhat, hogy ezt valamelyikünknek éjszaka kell megoldani.

 

Ugorjunk egy kicsit vissza az időben. Ön 2005-ben lépett be a cégbe, mint kelet-európai HR üzleti partnerért felelős munkatárs.

Szatmári Gabriella: Annak idején kompenzációs specialistaként léptem be a céghez, és csak egy-két éven belül kerültem ebbe a pozícióba, úgyhogy nagyon sok lépcsője volt a karrieremnek, és akkor nekem ez egy óriási lehetőség volt, hiszen egy teljesen más ágával foglalkoztam a HR-területnek. Azért is választottam az NI-t, mert szakmai kihívást éreztem ebben az új pozícióban. Ez egyfajta visszatelepülés volt nekem Debrecenbe. Hiszen én Debrecen után Budapesten dolgoztam pár évig, és nagyon szerettem ott lenni, viszont szakmailag ez egy olyan lehetőség volt, amit Pesten nem találtam volna meg. Úgy terveztem, hogy pár évig magamra szedem ezt a fajta tudást és tapasztalatot, ami aztán a későbbiekben hasznos lehet a karrieremben, de mindig olyan kihívásokat, meg olyan lehetőségeket kaptam a cégen belül, meg azt a vállalati kultúrát, amit én nem tudtam elhagyni, és nem is szeretnék ezután, hiszen itt magam lehettem akkor is és most is. És ez segített abban, hogy meg tudtam ezt csinálni.

 

A következő lépcsőfok az volt, hogy 2009-ben a vállalati juttatások, cafeteria rendszer kiépítése és működtetése volt az ön feladata.

Szatmári Gabriella: Akkor az egy új lehetőség volt, egy úgynevezett munkaügyi vezetői pozícióba kerültem a cégnél, akkor vezette be a legtöbb cég a cafetéria rendszert. Mi egyébként úttörők voltunk, szinte az elsők között sikerült bevezetnünk, és hát el tudja képzelni, hogy addig a különböző juttatások, amik adottak voltak az egyes munkavállalóknak, hirtelen egy rendszerbe tömörültek és a munkavállalóknak választaniuk kellett saját maguknak, hogy mit szeretnének használni ebből a juttatáscsomagból. Ez egy nagyon jó lehetőség volt, ugyanakkor egyfajta önállóságot igényelt meg, egyfajta felelősséget, hogy mit szeretnének. Emiatt is érdekes kihívás volt, hogy segítsünk nekik, hogy a legmegfelelőbb döntést hozzák, és mi is úgy alakítsuk a rendszert, hogy számukra ez rugalmas legyen, élhető legyen, és a lehető legtöbb hasznos juttatás benne legyen a csomagban.

 

De azért volt egy olyan fajta újítás is, ami miatt egy versenyben az NI első helyezést ért el.

Szatmári Gabriella: Így van. Ennek több oka volt. Egyszer második helyezettek lettünk, egyszer első helyezettek, de mindig nagyon az előnyben végeztünk, és főképp azért, mert egyrészt nagyon rugalmasan tudtuk alakítani a csomagjainkat, figyeltünk arra, hogy a meglévő újításokat a lehető leghamarabb bevezessük a cafeteria rendszerbe és erről folyamatosan tájékoztassuk a dolgozóinkat, személyesen, e-mailben, stb, stb., hogy a lehető legmegfelelőbb döntést tudják hozni a saját juttatásaik összeállításában. Másrészt például létrehoztunk egy kiváló folyamatot, annak idején el lehetett számolni a bölcsi díját a juttatási rendszer keretében, és ennek a folyamatát, hogy hogyan kell kinéznie ennek a számlázásnak, stb, ez még ország szinten nem volt kész, és ezt a mi cégünk kezdeményezte és alakította ki, és ezt másolták le aztán más vállalatok. De például, amikor arra lehetőség volt, hogy a hitelezést a juttatási rendszeren keresztül tudja a munkavállaló finanszírozni, azt is elsőként valósítottuk meg és segítettük a dolgozókat, hogy hasznosítani tudják a rendszeren keresztül.

 

A következő lépés, hogy ön HR vezetőhelyettesként dolgozott négy éven keresztül, itt Debrecenben, akkor tulajdonképpen már elég nagy volt a vállalat, már 1200-1300 ember dolgozott ott. Ez is újabb kihívás volt ön előtt.

Szatmári Gabriella: Igen, az egész HR előtt egy kihívás volt, hogy egy kis cégből egy nagy céggé nőttük magunkat, egy nagy multinacionális céggé kezdtünk válni. Talán a legnagyobb kihívás és legnagyobb szépsége a feladatnak az volt, hogy a legfontosabb tényezőből, a vállalati kultúrából ne hagyjuk, hogy bármi elvesszen, hanem továbbra is tudjuk tartani. Ez talán most is egy érdekes és értékes kihívás, amivel HR-esként meg kell küzdenünk.

 

Hogy családias legyen, hiába multi cég...

Szatmári Gabriella: Igen. Azt gondolom és úgy fogalmaznék, hogy munkavállaló-központú. Értékeljük azt, amiben egy munkavállaló értékes, és segítsünk abban, hogy a munkavállaló megtalálja a helyét ebben a vállalatban.

 

Említettük Austint, hogy hamarosan odamegy, de előtte voltak más külföldi munkái is, például Malajziában.

Szatmári Gabriella: Igen, olyan szerencsés voltam, hogy Penangban tölthettem másfél évet és az volt a feladatom, hogy egy HR csapatot építsek, ez már a jelenlegi munkakörömhöz kapcsolódó csapat felépítése volt, és egy nagyon-nagyon szép másfél évet töltöttem ott. Mind szakmai kihívásokkal volt teli, mind pedig magánéletileg egy óriási élményt jelentett, egy másik kultúrát megismerni, ott otthont találni, és hát nyilván kicsit körbeutaztam azt a környéket.

 

Ott teljesen nulláról, egy másfajta munkakultúrával kellett megismerkedni?

Szatmári Gabriella: Volt hasonlóság, hiszen ugyanúgy NI, és ugyanazokat a kulturális tényezőket próbáltuk ott is felépíteni, de nyilván az egy teljesen más kontinens, más kultúrával, és meg kellett tanulni, hogy bizony más értékek és más módszerek működhetnek ott, amitől egy csapat felépül, amitől ott valaki egy jó vezető. Én azt hiszem, hogy az én dinamizmusom, ez a fajta kérdezéstechnikám, meg az állandó beszélgetés nagyon sokat segített abban, hogy itthon egy jó összetartó csapatot építhessünk. Ott egy teljesen más módszerre volt szükség, ott sokkal türelmesebbnek kellett lenni, inkább a hallgatásba belelátni a válaszokat, és teljesen másképpen kommunikálni, amit én is sok buktató árán tanultam meg, de abban viszont nagyon szerencsés voltam, hogy velem is ugyanúgy türelmesek voltak és tudták, hogy én is más kultúrából érkezek.

 

És milyen tapasztalatokat hozott onnan, mi az, amit tud hasznosítani abból a kulturális világból?

Szatmári Gabriella: Tényleg közhely, de rengeteget tanultam tőlük, az én személyiségemet nagyon jól kibalanszírozta az a fajta kicsit hátrább lépő szemléletmód, amit ők hoznak, hogy először megismerni a másikat, megismerni a folyamatokat, és aztán véleményt mondani és ezt én mai napig hasznosítom. Szerintem az amerikai kultúra hozzánk közelebb áll, amíg az ázsiai sokkal távolabb, és megtanultam, hogy nem szabad ugyanazzal a vehemenciával a másikhoz állni, hanem először egy kicsit tapogatózni és megismerni, megízlelni a másikat, mielőtt valamilyen nagy dologba vágnánk bele.

 

2019 októberétől senior globális HR operatív vezető, és ez a megbízatás már Austinba szól. Ez az, amiről már beszéltünk. Mit tudna mondani azoknak a fiataloknak, akik mondjuk ide kerülnek az NI-hoz, egy nagy multi céghez és ezzel a mentalitással jönnek, hogy ők is egy ilyen nemzetközi karriert szeretnének befutni, milyen lehetőségeik vannak?

Szatmári Gabriella: A fiatalok már konkrét elképzelésekkel jönnek, a karrierjükről, vagy akár arról, hogy mit szeretnének csinálni, vagy ahogy az én generációmra visszaemlékszem, mi úgy mentünk egy céghez, hogy bárcsak felvennének. Szerencsére most tudnak válogatni a fiatalok cégek, cégkultúrák, karrierutak között. A legfontosabb az, hogy valaki megtalálja, amit szeret csinálni, és akkor már azt mondhatjuk, hogy a munka nem is igazán munka, a másik, ami szerintem fontos, hogy egy olyan kultúrát találjon a munkavállaló, ami az ő értékeinek megfelel és amiben ő jól tudja érezni magát. A munka most már az időnk nagy részét kitölti, sokszor nemcsak 8 óra, hanem több, vagy akár kevesebb is, de meghatározza az életünket. Szerencsére ma már van lehetőségünk, hogy olyan cégnél, olyan vezetőkkel, olyan munkatársakkal dolgozzunk, akikről azt gondoljuk, hogy szívesen töltjük velük az időt. Nekem ez az egyik legnagyobb kincs az NI-nál, hogy ebbe belecsöppentem, már mondhatjuk, hogy választottam, hiszen ezért vagyok itt. A nemzetközi karrierre visszatérve, ami az eredeti kérdés volt, én azt gondolom, hogyha valaki jól teszi a dolgát, és láttatja magát, akkor arra előbb-utóbb nemcsak Magyarországon lesz szükség, hanem akár globálisan is, és az NI-nál arra abszolút van lehetőség. Számos példát látunk, hogy valaki kiköltözött Amerikába, Penangba vannak kiküldetések, egymást látogatjuk, nagyon sok irodája van az NI-nak világszerte. Nagyon sok helyen jártak már NI munkavállalók, erre eddig abszolút volt lehetőség. Nyilván a pandémia fog ezen változtatni, de azt gondolom, mindannyian azt reméljük, hogy lassan-lassan majd visszaáll az eredeti helyzet és akkor erre abszolút lesz lehetőség.

 

Kérdezhetem-e a magánéletéről? Már olyan szempontból, hogy most egyedül utazik, vagy már családos, esetleg gyerekekkel?

Szatmári Gabriella: Hát igen, ez is egy érdekes része az életemnek. Nekem a magánéletemet is befolyásolta az NI, a párom is NI-os, aki amerikai, élt itt több évet, azt hiszem hat évet, de ő visszament Amerikába és mi ott kvázi családot egyesítenénk bizonyos értelemben. Úgyhogy most várjuk, hogy ez megtörténjen.

 

Gondolom, azért itt, a magyarországi telephelyen visszavárnák önt.

Szatmári Gabriella: Remélhetőleg, majd meglátjuk, hogy hogyan alakul. Eddig talán két évvel ezelőtt, '19-ben úgy el tudtam volna mondani, hogy mi a tervem a jövőre és hogy képzelem, és ez nagyjából hogy fog történni, de a pandémia azért nagyon sok változást hozott a mi elképzeléseinkben, hogy hogyan állunk a dolgokhoz. Én most már azt látom, hogy nehéz ilyen terveket szőni, hogy hogy fog ez történni, hiszen látjuk, hogy egy kis esemény mennyi mindent befolyásol az életünkben. Úgyhogy most már azt mondom, hogy a jó változásra-való-felkészülés, vagy egy jó változáskezelés fog segíteni abban, hogy a jövőnket jó mederbe tereljük, és meg kell tudni találni azt a pontot, ahol értékelni tudjuk, hogy milyen lehetőségeink vannak. Hogy a jövő hol lesz, azt nem tudom, de rövid távon ez mindenképpen Amerika. Már csak a karrier szempontjából is, mivel én szeretném kipróbálni ezt a munkakört, hogy hogyan tudom még színesebbé tenni, még többet adni a csapatnak azáltal, hogy én abban a döntéshozói környezetben vagyok és hogyan tudom azt visszahozni majd ide Debrecenbe, Penangba és a többi munkatársnak, hogy még egy magasabb szinten tudjuk az NI munkavállalóit és vezetőit segíteni.

 

Ön nőként érzett-e bármiféle előnyt, hátrányt abban, hogy női vezető?

Szatmári Gabriella: Hátrányt semmiképpen nem éreztem az NI-nál, előnyt annyiban érzek, hogy talán a nőknél alapvetően az empátia az, ami néhány esetben erősebb, mint a férfiaknál, és talán ez egy fontos vezetői tulajdonság, ami szerintem segített abban, hogy jó csapatot építsek, vagy ráérezzek arra, hogy az egyes kollegáimnak mik az igényei, mit szeretnének elérni. Szerintem lehetett egy előny, de nyilván ugyanúgy vannak erősségei, másfajta erősségei a férfi vezetőnek. Tehát nem gondolom, hogy valaki csak azért, mert nő, vagy csak azért, mert férfi, jobb vagy rosszabb vezető. Az NI egy mérnökcég, tipikusan a mérnökök, informatikusok a férfiakból kerülnek ki, de azt látjuk, hogy van az NI-nál női vezető, tehát van erre lehetőség, vannak erre jó példák abszolút.

 

Még egy gondolat erejéig visszatérve a magánéletre, hogy én úgy tudom, hogy ön kerékpározik és teniszezik és ezt maximálisan akár Amerikában is meg lehet tenni, gondolom tervezi.

Szatmári Gabriella: Meg lehet tenni, tervezem is, sőt, például néptáncolok is, és érdekes módon ezt Amerikában is meg lehet tenni, Austinban két magyar néptánccsoport működik, úgyhogy igazából nagyon sok mindent meg lehet tenni, amit itthon meg lehet tenni. Nyilván más kerékpárutak vannak, meg futok, és más-más futóutak, meg más futóközösségek, tehát újra fel kell építeni azt a fajta hálózatot, amiben én tudok mozogni. De persze, ott is ugyanazok a lehetőségek megvannak, amik itthon.

 

Sőt, hát a néptáncra akkor úgy kell menni, hogy majd ott nemcsak táncolni lehet, hanem lehet koreográfiát betanítani, újabb és újabb ötleteket vinni...

Szatmári Gabriella: Hát remélhetőleg, de meglepődne, hogy mennyire tudatosan építik ott ezt a néptánckultúrát és vannak ennek ott magyar művelői is, sőt még a kollegáim között is van, aki néptáncol. Úgyhogy nagyon várom már azt, hogy csatlakozzak.

 

És van ott egy magyar közeg, akik már ott élnek.

Szatmári Gabriella: Többek között az NI-osokból, meg egyébként az NI-on kívül is vannak magyarok Amerikában. Lehet hozzájuk Facebookon csatlakozni, és igen, egy elég jó kis élet zajlik ott a magyarok között. Ez is picit pótolni fogja ezt a hiányt, ami nyilvánvalóan be fog következni, hogyha elköltözök, hiszen nekem Magyarország az otthonom.

 

Városi Élet / Tóth Judit