Az AC/DC 2024-ben turnéra indul a Power Up lemezzel

2016 óta nem volt turnén az ausztrál banda és a 2020-as Power Up lemezüket sem mutatták még be élőben. Most végre újra felszántja a bolygót a rockzene ikonikus zenekara.

Tavaly októberben az AC/DC hét év kihagyás után diadalmasan tért vissza a színpadra az amerikai Power Trip fesztiválon. A zenekar a Judas Priest után lépett fel, a korábban visszavonult basszusgitáros, Cliff Williams és Matt Laug dobossal, ám Cliff helyett most mégis a Jane’s Addiction basszerosa, Chris Chaney lesz a turnén. Az ötvenedik évébe lépő AC/DC az Európát átszelő turnét május 17-én, a németországi gelsenkircheni Veltins Arénában kezdi, majd augusztus 17-én az írországi dublini Croke Parkban zárja.

 

Magyar dátum sajnos nem szerepel a turnédátumok között, de Ausztriában és Szlovákiában elcsíphetjük a zenekart. Június 23-án és 26-án Bécsben, az Ernst Happel Stadionban, július 21-én pedig Pozsonyban, a Vajnory repülőtéren koncerteznek majd. A teljes turné állomásait ITT lehet elolvasni. 

A jegyek árusítása február 16-án, helyi idő szerint 10 órakor kezdődik.