Siklósi Örs elvesztése után az AWS új énekessel tér vissza

A zenekar két év után a hivatalos Facebook oldalán egy hosszú posztban jelentette be, hogy Stefán Tamás lesz az új énekes.

„Felfoghatatlanul gyorsan vesztettük el a legjobb barátunkat, zenésztársunkat, a világ pedig egy csodálatos embert, akit nagyon sokak érezhettek közel magukhoz, közvetlensége miatt is.”

Örs 2021 februárjában halt meg, fél évvel azután, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála. A fiatal énekes halálhíre megrázta az egész szakmát, és talán az egész országot is. Az emlékét tovább kell vinni a zenekarral, hogy a dalait ötven év után is hallgassák majd.

„Örs nélkül soha nem leszünk az a zenekar, akik előtte voltunk, ezt mi is tudjuk. Viszont mi leszünk az a zenekar, akik életünk két legnehezebb és legtragikusabb éve után, talán végre először tudunk mosolyogva a jövőre tekinteni, és akik mindig a zsigereikben fogják hordozni azokat az értékeket, amiket mindig is szerettünk volna képviselni.”

A debütálásra sem kellett sokat várni, itt is az első dal, az Odaát.

 

 

Fotók: AWS hivatalos facebook oldala