DUPLÁZIK DEBRECENBEN A TANKCSAPDA

Ma délután az FM90 Campus Rádió, Helló Debrecen! c. műsorában jelentette be a Tankcsapda, hogy idén a Főnix Aréna helyett a Lovardában dupláznak hazai pályán.

"Mivel a ’covid-dolgokat’ követően ismét egy nem várt helyzet – az energia árak emelkedésével a koncert rezsiköltsége drasztikusan megemelkedett – állt elő, ezért úgy döntöttünk, hogy az év végi debreceni koncert nem a szokott helyen a Főnixben, hanem a Lovarda Hallgatói Kulturális és Konferencia Központban lesz. De, hogy egy kis csavart is vigyünk a történetbe, nem egy, hanem két egymást követő estén, két egymástól teljesen eltérő koncertműsorral zárjuk az idényt! December 27-én, ’A legjobb méreg' 30 éves jubileum’ koncerten (jó néhány plusz dallal kiegészítve) egy az egyben eljátszuk a teljes ’Méreg’ albumot, majd másnap, december 28-án pedig a ’csapda összes korszakát érintő 1989 – 2022  Best Of’ koncert lesz, egy igazi pogózós előszilveszter! Nagyon készülünk mindkét koncertre, mert ritkán fordul elő velünk az, hogy két egymást követő estén tök más programot nyomunk!"  -nyilatkozta a zenekar.

A helyszín egyébként nem újdonság a zenekar pályafutásában, több alkalommal is teltházas koncerteket adtak az elmúlt években a debreceni Lovardában, a dupla koncepció viszont igazi különlegességet ígér, mindkét este izgalmas program várható. A jegyértékesítés már él a tixa.hu oldalán.

December 27.: https://tixa.hu/tcs-mereg30-lovarda

December 28.: https://tixa.hu/tcs-bestof-lovarda