Feltöltődve vághat neki a rangadónak a DEAC
Horváth Viktória szerint a Debreceni Egyetem alakulata a jó idényrajt ellenére sem kényelmesedhet el.
A DEAC női futsalcsapata ebben az idényben eddig egyik ellenfelével sem bánt kesztyűs kézzel az NB I-ben. Címvédő együttesünk mind a hat bajnokiját simán behúzta, így magabiztosan vezeti a tabellát.
Quirikó Vivien gárdája a múlt héten szabadnapos volt a pontvadászatban, de szombaton 15 órától ismét pályára lép. Játékosaink a kilencedik játéknap nyitómeccsén az Astrát fogadják a DESOK-ban. Az újonc jól erősített a nyáron, Wiesner Dalma, Kiss Gréta és Deczki Vanda személyében magyar válogatott futsalosokat igazolt. Az Astra jelenleg a képzeletbeli dobogó harmadik fokát foglalja el, még úgy is, hogy az előző körben Gyulán váratlan vereségbe futott bele.
– Az előző fordulóban több meglepetés is született. Ezek az eredmények is azt bizonyítják, hogy egyetlen mérkőzésen sem lehet biztosra menni, minden csapat ellen maximális koncentrációra van szükség. Az Astrát egy jó képességű együttesnek tartom, ezért nehéz meccsre készülök. Biztos vagyok abban, hogy ellenfelünk motiváltan érkezik majd hozzánk. Bízom benne, hogy végig fegyelmezetten játszunk majd, ha ez összejön, reális esélyt látok a győzelemre. Remekül kezdtük a szezont, ennek ellenére nem bízhatjuk el magunkat, hiszen sok idő van még a bajnokság végéig. Nem titok, hogy szeretnénk a hibátlan mérlegünket minél tovább megőrizni. A múlt héten kaptunk egy kis pihenőt, ami mindenkinek jól jött. Nem álltunk le teljesen, mivel házi feladatokat el kellett végeznünk, de így is feltöltődve vághatunk neki a hétvégi rangadónak – nyilatkozta Horváth Viktória, akitől azt is megtudtuk, hogy Kopjári Lizát leszámítva mindenki bevethető állapotban van.
Egyébként augusztus végén Tökölön már találkoztunk az Astrával. A nyári bajnokit 4-1-es győzelemmel abszolváltuk, a góljainkon Horváth Viktória és Krascsenics Csilla osztozott, utóbbi kulcsemberünk háromszor is beköszönt.
NB I 9. forduló
DEAC-Astra HFC
2026. 11. 07. (szombat) 15.00, DESOK