Kedv, remények, pirosak!

Tudom, Csokonai most dühöng odafent, hogy átírom sorait, de reménykedem, hogy a nagy költő megengedi.

 Különben is szomszédok voltunk. Ő a Hatvan utcán született, én meg ott laktam. Szóval: valami megcsillant. Szapultam magam is a Lokit  az utóbbi hetekben, azt gondolom ezzel nem voltam egyedül. Meg a trénert és  szakmai csapatát is. Most annyi változott, hogy jár a taps. Talán ha ez a szellem megmarad, akkor a nép, az istenadta nép is elcsendesül.
 
Mert Gert Remmelben is felszakadhatott valami. Ilyen megfáradt, arcát a kezébe temető öregembert még ne láttam. A sajtótájékoztatón ezek a mozdulatai maradtak meg mindenkiben. Tény, a nagy feszültség egyszer, valamikor kijön. Gondolom mindenki azt magyarázta neki a héten, mennyire fontos a Nyíregyháza elleni derbi.
 
A kezdő tizenegy kicsit meglepő volt. Főleg úgy, hogy a Batik - Sain páros próbálkozott szűrni. A félelem aztán lassan tűnt el. Az első ivó szünetet követően még szkeptikusok voltunk, aztán látszott, hogy a hazaiak nagyon megfogadták, csak a siker elfogadható. Dénes Vilmossal nem nagyon tudtak mit kezdeni, Cibla is forgatta Tomáékat, mint mesterszakács a sültkrumplit a strand büfében, hátul Lang és Mejias takarított, elől pedig az egyszem Szendrei próbálta áttörni a nála két fejjel magasabb Temesvári-Kovács Milán építette falat. Az első félidő úgy telt, hogy a Loki, ha nem is irányított, nagyon akarta a bulit.
 
Szünet után rátettek még egy kicsikét - jó egyelőre csak saját magukhoz képest - de már ez is előrelépés volt az elmúlt hetekhez képest. Aztán egy gyönyörű Dénes csel a bal oldalon, egy belögybölt labda az öt és feleshez, érkezik Dzsudzsák, és közel a negyvenhez, élete első fejes gólját szerzi. Felrobban a stadion hazai része, megvan a vezetés. A vendégek jobban kimerészkedtek, Hősnek volt egy kapufája szabadrúgásból, de a száz százalékos tuti ziccert a csereként beállt Kaye, majd Baldoni hagyta ki. A végén még Temsvárinak villant egy piros, majd a Bódog Tamásnak is a kispadon.
 
Megvan tehát az első győzelem, a csapat elkerült az utolsó helyről. Jövő héten jön a Győr, de közben szerdán még megyünk Hamletékhez egy EL visszavágóra. Én inkább az ETO-ra koncentrálnék. Meg arra, hogy ne húzódjon már meg újabb labdarúgó. Mert most Szécsi, és Dénes dőlt ki hamarabb, mint a vége előtt.
 
És még valami: most egy Rúsz szót sem szólhatunk a játékvezetőre.
 
OTP Bank Liga harmadik forduló:
DVSC - Nyíregyháza: 1-0 (0-0).
 
W. Gy.