Sajnos senkivel. Győztek ugyan az egyetemisták, tíz perccel a befejezés előtt még nagy volt az öröm, aztán Cigándon beütött a krach. DEAC szempontból. Menjünk azonban sorjában.
Megtelt a lelátó a Dóczy utcai pályán. A hazaiak a Nyíregyháza fiataljait fogadták. A kezdő sípszó előtt egyetlen találattal előzték meg a tabellán Ratkuék a borsodi riválist. Ott a DVSC II. szerepelt, és a tét óriási volt debreceni szempontból. Ha a DEAC nyer, a kis Loki nem kap ki, vagy ha igen csak minimálisan, akkor a Spitzmüller dirigálta társaság mehet még két meccset. Napsütés, szotyi, valamint válogatott fradista is támasztotta a korlátot. Már mindenki azt találgatta, hogy Szalai Gábor Debrecenben folytatja majd.
A harmadik percben Batai rögtön megzörgette a szabolcsi hálót. Közel ötszáz telefon pittyegett egyszerre, vajon mi a szitu Cigándon? Ott 0-0 volt ekkor. Aztán húsz perc múlva ismét villant Batai, máris 2-0 ide. Pöszmet Tibor szakosztályvezető elégedetten dőlt hátra, Jávor András elnök is dörzsölte a kezét. Igaz odaát Králik betalált, de még így is kettővel jobb volt a DEAC.
Szünet után idegenből jött a hidegzuhany: az egykori ex-lokista Horváth Zoltán berúgta a DVSC II. ellen a másodikat. De még ekkor is örült a Campus, főleg a harmadik találat megszerzése után, amit Soltész vágott be. Már mindenki számolt, ki lenne jó jövő vasárnap, talán a Monor? És ekkor villant a Nyíregyháza, 3-1. Egál volt a gólkülönbség, de több rúgottal a Cigánd lett a menő. És száz kilométerrel arrébb a fiatal, lokista Mona kiállíttatta magát. A megfogyatkozott Máté-csapat ellen villogni kezdett a Bacsó beton. Ismét jött Horváth, majd kétszer Balogh Alex, és eldőlt.
Keserű szájízzel töltötte meg a Teniszkét a DEAC szimpatizánsok hada, sokan a kis Lokit okolták, de valljuk meg nem itt ment el. A hazai vereségek, az edzőváltás nem tett jót a srácoknak.
Jövőre, a pletykák szerint Kondás Elemérrel a kis padon újra próbálkoznak majd a fiúk. És Eli bá', mint tudjuk, sikerre termett edző!
NB III. Észak-Keleti csoport 30. forduló:
DEAC - Nyíregyháza II. 3-1 (2-0)
Cigánd - DVSC II. 5-0 (1-0)
W. Gy.