Hirtelen hideg lett a derbi kezdetére. Ennek ellenére több, mint ötezren dideregtek a tribünökön. A két tábor már-már legendás barátságára az sem vetett árnyékot, hogy a hajdúságiak svédje a 17. percben lazán gurított hátra kapusának. Castegren nem figyelt, harmioncról lögybölte a labdát Pálfinak, a mögötte settenkedő Edomwonyi köszönte, elcsípte, és beköszönt vele. 1-0 oda. Hátvédünk kapott hideget, meleget a lelátóról. Igaz az előbbit nem volt nehéz adagolni, addigra ugyanis már öt fokra hűlt le az ájer. Szerencsére nem lett nagyobb baj a dologból.
Bár akkor még nem sejtettük. A DVSC tovább támadott, Odincov bravúroskodott a miskolci kapuban, de Bárány egyenlítésénél - Domingues ívelt mesterien - már tehetetlen volt. Vérszemet kaptak a hazaiak, rendre vezették támadásaikat, de a DVTK védelem bírta a nyomást.
Szünet után aztán elszabadult a Loki pokol. Bognár spori alig engedte el a kezdőkörből a játékot, amikor az előre húzódó, és fél órával azelőtt hibázó Castegren kiugratta Bárányt, aki lefordult védőjéről, 12-ről lőtt, a labda megpattant az ellenfél svédjén Lundon, hogy a hálóban kössön ki. Felrobbant a Nagyerdei, fordított a DVSC. És innen nem volt megállás. Igaz próbálkoztak a vendégek, de vagy kapufára lőttek, vagy Pálfi bizonyította, tud élni a lehetőséggel.
Aztán az 55. minutumban a tanárian játszó Youga ugratta ki Dominguest, aki lefutott mindenkit, és laposan belőtte a harmadikat. A hajdúságiak nem vettek vissza az iramból, Dodó élt a tizenhatoson belül. Nem is tudta Bárdos, csak buktatni ott. A tizenegyest a sértett végezte el, ezzel a mezőny legjobbjává avanzsált, mesterhármasával a góllövő lista élére ugrott.
A hátralévő időben már csak játszadozás zajlott, minden különösebb esemény nélkül.
A DVSC ezzel a nagyarányú sikerrel elkerült arról a helyről, ahová soha sem akart jutni. Csak remélhetjük, hogy ezzel a mentalitással, ezzel a hozzáállással rossz álom marad latolgatni, mi lesz ha...
OTP Bank Liga 26. forduló:
DVSC - DVTK 4-1 (1-1)
W. Gy.