Győzelem az Alba Arénában

A DEAC jégkorongcsapata a FEHA19 ellen az utolsó másodpercekben döntötte el a mérkőzést.

A 2024/2025-ös szezonra készülő DEAC a harmadik edzőmérkőzésére készült, méghozzá az Alba Arénában. Az idén áprilisban átadott, európai szinten is korszerűnek, magas színvonalúnak számító multifunkcionális sportcsarnok eredetileg az osztrák jégkorongligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 otthona, ám lehetőség nyílt rá, hogy az Erste Ligás FEHA elleni találkozót itt játszhassuk le.

Mint ismert, együttesünk a felkészülési meccsek sorozatát a DVTK ellen egy gólgazdag, 6-5-ös győzelemmel nyitotta hazai pályán, majd az UTE elleni, szintén a Debreceni Jégcsarnokban rendezett összecsapáson a hosszabbításban szerzett találattal a vendégek nyertek 1-0-ra. Amíg a DEAC-ra a jövő hét pénteken kezdődő Erste Liga-rajt előtt vár még két szlovákiai megmérettetés, addig a fehérváriaknak ez volt az utolsó felkészülési mérkőzésük.

Az első tíz perc különösebb izgalmat nem, inkább tapogatózó játékot hozott. Mindkét oldalon történt egy-egy kiállítás, ám az emberelőnyöket egyik csapat sem tudta kihasználni. A 11. percben aztán Németh passzolt a kapu elé, Keceli-Mészáros Mátyás pedig lecsapott a korongra, és megtalálta az utat Szeles kapujába (1-0).

A második harmad elején egymásnak esett a két csapat, mindkét oldalon voltak helyzetek. Ahogy telt az idő a DEAC egyre nagyobb mezőnyfölényben játszott, az iram is nagyobb lett, Usztyinenko és Stensson is közel állt a gólszerzéshez. Ez végül Kozma Ferencnek jött össze, aki a 29. percben egy buliból magszerzett korongot lőhetett tisztán a kapuba (1-1). A hazaiak ezután némileg magasabb fokozatra kapcsoltak, de az előny visszaszerzése érdekében tett erőfeszítéseik nem jártak eredménnyel.

A harmadik játékrészben egy sérülés borzolta a kedélyeket: Szita ütközött Shenfelddel, aki a palánknak csapódott és a földön maradt. Az orosz játékost ápolni kellett, de végül saját lábán korcsolyázott le a jégről. A kisebb pauza után majdnem összejött a fordítás a DEAC-nak egy kapu előtti kavarodás során, a visszajátszásból azonban kiderült, hogy a korong nem haladt át a gólvonalon. A hajrában Bucskin került ziccerbe, de ez is kimaradt. Talán már mindenki a hosszabbításra készült, ám 30 másodperccel a vége előtt Mihalik Gergő megszerezte a győztes gólt! Sokatmondó, hogy ebben a harmadban 13:2 volt a kapura lövés a DEAC javára (összestésben pedig 20:36). Ezzel azonban még nem volt vége, mert gyakorlásképpen 5-5 büntetőlövés elvégzett a két csapat, ezt a párbajt a hazaiak nyerték 2-1-re.

A DEAC a következő napokban két szlovákiai mérkőzést játszik: pénteken az Extraligás iglói HK Spisska Nova Ves, míg szombaton Eperjesen, a másodosztályú HC Presov otthonában lép jégre.

Edzőmérkőzés
FEHA19–DEAC 1-2 (1-0, 0-1, 0-1)

Gólok: Keceli-Mészáros, illetve Kozma, Mihalik G.