A Loki győzelmével a cívis város lett a hírös város

Nem a legjobb előjelekkel vágott neki a DVSC labdarúgó együttese a szombati, Kecskemét elleni rangadónak.

 A jó formában lévő Domingues a VIP teraszon üldögélt betegsége miatt, a cserepadon is mindössze hat mezőnyjátékos foglalt helyett. Mindezektől függetlenül optimista volt a társaság, bár Blagojevic mester mindenkit figyelmeztetett, nem ismétlődhet meg a múlt heti, MTK elleni, hazai fiaskó.
 
Több, mint ötezren voltak a lelátókon, kiváló hangulatot teremtett a publikum. A Debrecenen már az első percekben látszott, hamar szeretnék döntésre vinni a dolgot. A középpályát uralták, pillanatok alatt átjátszották a területet, ezzel jelezvén az ellenfélnek, elől csak be kell rúgni azt, az élete első NBI-es meccsén védő Kersák hálójába. Sajnos nem sikerült feltenni az i-re a pontot.  Bár a negyvenedik perc tájékán a 301. derbijét játszó Bódit buktatták a tizenhatoson belül. Karakó játékvezető azonnal büntetőt ítélt, de korán.
 
A VAR közbeszólt. Állításuk szerint a csatár saját lábában botlott el. A sípmester megnézte a felvételeket, hosszan elemezte, mint röntgen orvos a tüdőgyulladást, aztán visszavonta saját ítéletét. Nem lopta be magát a publikum szívébe.
 
Semmi nem dőlt el tehát, így folytatódott a mérkőzés a szünet után. Ekkor kissé feljebb tolta a védekezését a KTE. Letámadták a Loki kapuját, és ez majdnem eredményes lett számukra. Adogattak a piros-fehér védők, amikor Dreskovic röviden passzolt vissza. Lukács elcsípte a labdát, és száz százalékos ziccerben lőtt, de Megyeri helyén volt. Aztán négy perc múlva ismét Dreskovic volt a főszereplő. Egy szöglethez ment fel fejelni az ellenfél kapujához. A beadást követően Belényesi - DVSC nevelés, hajdani DEAC hátvéd - nemes egyszerűséggel arcon rúgta. Nem volt szándékos, de a VAR várt egy pillanatot, majd ismét kihívták Karakót.
 
Ez már tuti tizenegyes lett. Dzsudzsák elemi erővel lőtte a jobb sarokba. A hátralévő időben mindkét gárda előtt adódtak helyzetek, de sorra kimaradtak. Kecskeméti részről nem tudtak fogást találni a mezőny legjobbján Megyerin, hazai oldalon a cserekénmt beállt Kocsis Dominik nagyképűsködött el két, ezer százalékos lehetőséget. 
A DVSC végül itthon tartotta a három pontot, ami tovább táplálja a reményt egy esetleges nemzetközi porondon való induláshoz. Következik idegenben a Diósgyőr. Ami olyan összecsapás lesz, mint a sikeres tv sorozat: barátok közt.
 
OTP Bank Liga 28. forduló:
DVSC - Kecskemét 1-0 (0-0)
 
Weisz György