"Motivációval telve vágunk neki a találkozónak."

Szombaton este 19.30-tól a DVSC azt az MTK-t fogadja a Nagyerdei Stadionban, amelytől ebben a bajnokságban kétszer is kikapott, noha egyik találkozón sem vereséget sugallt a játék képe.

 Most itt a lehetőség a visszavágásra, az akarattal biztosan nem lesz gond. Többek között erről is beszélt nyilatkozatában Srdjan Blagojevic, a Loki vezetőedzője.

– Motivációval telve vágunk neki a találkozónak, mivel a legutóbbi két mérkőzésünket az MTK ellen elveszítettük. Most azonban győzni szeretnénk és mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a három pontot. Motiváltak és ambiciózusak vagyunk. Szeretnénk megismételni azt a teljesítményt, amit legutóbb Budapesten az MTK ellen nyújtottunk. Azt a találkozót sajnos elveszítettük, de úgy gondolom, hogy az egyik legjobb meccsünk volt. Hasonló teljesítményt szeretnénk most is nyújtani, de jobb eredménnyel zárni. Nagyon jó csapattal állunk szemben, figyelemmel követtem az ellenfelünk legutóbbi 4-5 bajnoki meccsét és a kupamérkőzését is. Függetlenül attól, hogy kikaptak, elég jól néztek ki és magabiztosan játszottak. Remek fiatal edző vezeti a csapatot, egyaránt tisztelem őt és a gárdát is. Nehéz mérkőzés vár ránk, hisz nyilvánvaló az ellenfelünk magabiztossága, technikai kvalitása és nagyszerű játékosaik vannak, mint amilyen például Bognár vagy Antonov. Nekünk viszont magunkra és a saját teljesítményünkre kell koncentrálnunk, és reméljük, hogy ez meghozza a jó eredményt is – mondta Srdjan Blagojevic.

dvsc.hu