Újabb jó szereplésben bíznak

A győztes tavaszi nyitány után hazai pályán is bemutatkozik a DEAC a bajnokságban.

Győzelemmel kezdte a pontvadászat tavaszát a Debreceni Egyetem gárdája az NB III Északkeleti csoportjában, amely a múlt hétvégén 2–0-ra nyert az Újpest II otthonában. A fekete-fehérek vasárnap 14 órától hazai pályán is bemutatkoznak, a REAC együttese lesz az ellenfél a Dóczy utcai Sportcampuson.

A rákospalotaiak az előző fordulóban a Kisvárda második csapatát látták vendégül, ám a DEAC-cal ellentétben ők nem jártak sikerrel, ugyanis 3–1-re kikaptak. Azonban a találkozó képét árnyalja, hogy a 87. percig döntetlenre álltak a felek, ezt követően szereztek két gólt a várdaiak.

– Közhelynek hangozhat, de attól még igaz: hazai pályán meg szeretnénk nyerni a mérkőzést – szögezte le játékosunk, Jankelics Iván. – Ehhez jó alapot szolgáltat, hogy jól sikerült a tavaszi rajtunk Újpesten, véleményem szerint képesek vagyunk megismételni azt a teljesítményt. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű meccs, agresszívan játszó csapatot fogadunk, amely erőlteti az egy az egy elleni párharcokat. A Kisvárda erős csapat, ennek ellenére jól tartotta magát ellene a REAC, ezt nem árt figyelembe vennünk – nyilatkozta a debreceni csapat 27-es mezszámot viselő labdarúgója.

– A stáb azt kérte tőlünk, hasonló felfogásban játsszunk vasárnap, mint tettük azt legutóbb a lila-fehérek ellen. A saját futballunkat kell elővezetnünk, ha ez menni fog, és az edzői utasításokat betartjuk, miénk lehet a három pont a rákospalotaiak elleni mérkőzésen – vélekedett Jankelics.

NB III Északkeleti csoport, 19. forduló

DEAC–REAC

vasárnap 14:00, Dóczy utcai Sportcampus