A Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Loki Ferencvárost fogadja

Az egyik csapat továbbjut, a másik kiesik: a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Loki szerdán 19 órakor a Ferencvárost fogadja a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról Srdjan Blagojevic, a DVSC vezetőedzője nyilatkozott.

– Először is büszkék vagyunk arra, hogy kupameccset játszhatunk a Ferencváros ellen. Felettébb tiszteljük az ellenfelünket, hiszen ahogyan már korábban említettem, a címvédővel és véleményem szerint a jövőbeli bajnokkal állunk szemben, amely a Magyar Kupa elnyerésére is esélyes. Az FTC a legjobb csapat Magyarországon, mely a nemzetközi kupában is jól szerepelt. Nehéz feladat vár ránk, de a legutóbbi 3-4 egymás elleni mérkőzésen megmutattuk, hogy versenybe tudunk szállni a Fradival. Az ellenfelünk tiszteletével párhuzamosan hiszünk magunkban, senki sem veheti tőlünk a reményt. Az előző találkozóból levonható tanulság az, hogy képesek vagyunk jól játszani ellenük. Az FTC egy szinttel magasabban van, de fel tudjuk venni a versenyt velük. Ugyanakkor ki kell használnunk a saját helyzeteinket és figyelnünk kell a részletekre, hiszen a legutóbbi meccsünket pont emiatt veszítettük el ellenük. Fókuszáltnak kell maradnunk, figyelnünk kell az intenzitásra, valamint egy kis szerencsére is szükség lehet. Remélem, hogy a bajnokihoz hasonlóan szoros találkozó lesz ez is, mi mindent megteszünk ezért – mondta a Loki trénere, aki a részletekbe is belement.

– Természetesen elemeztük az ellenfelünk játékát. Nyilván nemcsak Varga Barnabásra kell figyelnünk, hiszen a fővárosi csapat tele van remek játékosokkal, mint például a csatársorban Pesic vagy Kodro. Néztem az 0-5-ös végeredményű Újpest-Fradi derbit, ahol az első húsz percben az Újpest állt jobban, aztán jött Varga Barnabás gólja és egyéni alakítása, ami után megváltozott a játék képe. Ha magasabb szinten lévő csapattal szeretnénk versenyezni, teljes figyelemre van szükségünk, bátornak kell lennünk, jól kell védekeznünk, de fontos, hogy önmagunk maradjunk és megmutassuk, mit tudunk. Biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros ellen ezúttal is sok néző támogat minket a Nagyerdei Stadionban, és abban bízom, hogy a szombati, Mezőkövesd elleni bajnokin is sokan biztatják majd a csapatunkat – jelentette ki Srdjan Blagojevic.

dvsc.hu