Fodor Antal: Remélhetőleg egy új fejezet kezdődik

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata a szerkezetváltásból sokat profitált a Kecskeméttel vívott ütközeten.

A DEAC férfi röplabdacsapata nem indította fényesen a 2024-es esztendőt. Fodor Antal tanítványai először nagy csatában maradtak alul a Kazincbarcika csarnokában, ezzel búcsúztak a Magyar Kupától. Néhány nappal később összejött a javítás a dunaújvárosi bajnokin, ám ezt követően a MAFC és a MÁV Előre Foxconn ellen a szettgyőzelem sem sikerült. Játékosaink vasárnap a Kecskemétet fektették két vállra a DESOK-ban, így bízhatunk abban, hogy ezzel kimásztak a gödörből. A hétvégi 3:1-es diadal azért is értékes, mert három kulcsemberünk (Bán Viktor, Kiss Imre és Tóth András) sem szerepelhetett sérülés miatt.

– Tartottam ettől a meccstől, hiszen a Kecskemét néhány napja majdnem felülmúlta a Kaposvárt a Magyar Kupában. Az első két játszmát behúztuk, aztán szépített a Kecskemét. A harmadik játékrész tapasztalatai miatt a negyedik szett előtt taktikai módosítást hajtottunk végre (Veres Bence érkezett a pályára, míg Bagics Balázs lett a liberó – a szerk.), amivel a jelek szerint kissé megzavartuk az ellenfelünket. Kockázatos volt ez a húzás, de szerencsére bejött. Nagy fegyverténynek tartom a sikert, hiszen a kecskeméti együttest jó képességű játékosok alkotják. A drámai kupabúcsú után kellett már ez az eredmény a fiúknak. Be kell vallani, hogy az a kazincbarcikai fiaskó elég nagy törést okozott. Reményeink szerint a januári vesszőfutás után most egy új fejezet kezdődött el ezzel a győzelemmel – nyilatkozta Fodor Antal.

Együttesünk szerdán 20 órától ismét hazai környezetben szerepel, ugyanis a székesfehérváriak vizitálnak a cívisvárosban.

– Sajnos a sérüléssel bajlódó játékosaink közül a jelek szerint senki sem térhet vissza holnap. A papírforma alapján a Fehérvár az esélyesebb, de meg akarjuk nehezíteni a dolgát. A székesfehérvári találkozó második játszmájában nagy előnnyel rendelkeztünk, aztán Kiss Imi kidőlt a sorból, ez pedig átírta a forgatókönyvet. Sosem fogjuk megtudni, hogyan alakult volna ez az összecsapás, ha nincs ez a sajnálatos esemény – zárta mondandóját a vezetőedzőnk.

Extraliga
DEAC-MÁV Előre Foxconn
2024. február 7. (szerda) 20.00, DESOK

Fotó: Szolnoki László