Szombaton és vasárnap is pályán a Loki

A hétvégén újabb két felkészülési mérkőzés vár a DVSC-re a törökországi edzőtáborban, szombaton magyar idő szerint 15.30-kor a dél-afrikai TS Galaxy, míg vasárnap 15.30-kor a szlovén Olimpija Ljubjana lesz az ellenfél.

Online stream-es közvetítésről később lesz információ, addig is lássuk kicsit bővebben, milyen együttesek is a hétvégi vetélytársak.

A TS Galaxy FC egy 2015-ben alapított dél-afrikai klub, amely azonban máris meghatározó tagja az ottani élvonalnak. A Galaxy a most zajló bajnokságban a 8. helyen áll a 16 csapatos mezőnyben, kiegyensúlyozottan teljesít, hiszen 6 győzelem és 3 döntetlen mellett 6 alkalommal szenvedett vereséget. A kerete értékét a Transfermarkt 5,5 millió euróra becsüli (a Lokiét 9,20-ra), Sead Ramovic vezetőedző főképp dél-afrikai játékosokat küldhet pályára. Persze vannak idegenlégiósok is, érdemes kiemelni a pontvadászatban 4 találatnál járó szerb Samir Nurkovicot, illetve az 5 gólpasszal jelentkező brazil Higor Vidalt.

Vasárnap már a szlovén NK Olimpija Ljubjana lesz az ellenfél. Nem akármilyen gárdáról van szó, hiszen noha ezen a néven csak 2005 óta szerepel, már 3-szoros bajnok, legutóbb tavaly, 2023-ban ért a csúcsra hazájában, ráadásul a kupagyőzelmet is begyűjtötte. Az Olimpija jelenleg a 2. a tabellán, kerete értékét (13.70) a Transfermarkt több mint 4 millió euróval többre becsüli, mint a DVSC-ét, és rengeteg légióst foglalkoztat, többek között osztrák, portugál, argentin, horvát, bosnyák és brazil játékosa is van. Zoran Zeljkovic vezetőedző különösen bízhat a a 25 éves portugál Rui Pedróban, aki 10 gólnál és 3 gólpassznál jár a bajnokságban, tehát kiemelkedő tudású futballista.

A csapat erejére jellemző, hogy a lett Valmeria és a bolgár Ludogorec búcsúztatásával tavaly két kört ment a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és csak a török óriásklub, a Galatasaray tudta megállítani. A Konferencia Liga csoportkörébe így is eljutott, ott legyőzte a nálunk is jól ismert Klaksvikot és a Slovant, végül a francia Lille és szlovák együttes mögött a 3. helyen végzett.

Egy biztos: mindkét hétvégi mérkőzés jó erőfelmérőnek ígérkezik.

dvsc.hu