Eggyel nyertek, lengyelek, de egyenlő lett

Folytatja felkészülését a tavaszi bajnoki rajtra a DVSC labdarúgócsapata. Az együttes Törökországban tartózkodik, a megterhelő tréningek mellett a stáb hat mérkőzést is a porogramba iktatott. Az elsőt, néhány nappal ezelőtt, 1-0-ra nyerte az együttes, kedden délután következett a második derbi.

Az ellenfél az egyik legpatinásabb lengyel gárda, a Cracovia volt. A csapat - csakúgy, mint a Debrecen - elmúlt 110 éves, többszörös bajnok hazájában. Igaz a legutóbb 1948-ban vitte haza a trófeát, de számottevő alakulat napjainkban is. A 18 csapatos bajnokságban jelenleg a 13. helyen tanyáznak, de csak néhány pont választja el őket a felső háztól.
 
A Loki focistáin látszott a fárdtság az egész mérkőzés alatt, melyen irreálisak voltak a körülmények. Orkán erejű szél tombolt, az eső hol szakadt, hol trópusi szitálás nehezítette a játékot. Mégis, a kilencedik percben a DVSC szerzett vezetést. Egy jobboldali passz után -  Dzsudzsák volt a feladó - Bévárdi ment elé a szélen, betört a tizenhatoson belülre, és kilőtte a hosszú sarkot.
A gólt követően is a mieink maradtak támadásban, mégis két, buta védelmi hiba után a Cracovia örülhetett. Először az ötösön passzolgattak a védőink, egy Megyeri által röviden legurított labdát elcsíptek, ezzel egyenlítettek. Bő tíz perc elteltével, egy bedobást követően az ellenfélhez pattant a labda, rászúrták, Megyeri vetődve fogta a gyenge lövést, a vizes füvön azonban kiperdült a kezéből, a csatárnak így nem volt nehéz az üres kapuba gurítania.
 
Szünet után teljes sort cserélt mindkét gárda. A labdát 70-30 arányban a DVSC birtokolta, de igazi veszélyt nem jelentettek a srácok az ellenfél kapujára. Amolyan "lengyel-magyar két jó barát" hangulatú meccs volt, amiből messzemenő következtetést nem kell, és nem is szabad levonni.
A felek úgy döntöttek, hogy még fél órát rátesznek, vállalva a veszélyt az elemekkel. Ezalatt a 30 perc alatt még három találat született. A 18 éves Batai Tamás kétszer zörgette meg a hálót, míg az elenfél is beköszönt egyszer. 
 Szombaton egy dél-afrikai együttes vár Bárányékra.
 
Labdarúgó felkészülési mérkőzés Törökország 
Cracovia - DVSC 3:3 (2-1, 1:2)
 
Weisz György