Folytatódhat a pontgyűjtés

Két hazai mérkőzést játszanak a Debreceni Egyetem hokisai a hétvégén. Itthon lépnek pályára a floorballosok is, a DEAC többi csapata idegenbe utazik.

Jégkorong

Két hazai találkozó vár a DEAC hokicsapatára a hétvégén az Erste Ligában. Az első meccs december 1-jén, pénteken 18 órától lesz a Debreceni Jégcsarnokban, ahol a FEHA19 gárdáját látják vendégül a cívisek, a vasárnap 18:30-kor kezdődő meccsen pedig az éllovas FTC lesz az ellenfél.

Kosárlabda

A legutóbbi, szombathelyi túra után ismét vendégjáték előtt áll az egyetemi klub a férfi kosárlabda NB I A-ban. A Zalakerámia KK elleni mérkőzést december 2-án, szombaton 18 órakor rendezik Zalaegerszegen.

Futsal

Az Á Stúdió Futsal Nyíregyházához utazik az első osztály 16. fordulójában a Debreceni Egyetem csapata. A Continental Arénában december 4-én, hétfőn 18:30-kor indul útjára a labda.

A női futsal NB I-ben szünet lesz a hétvégén, ugyanis a Magyar Kupában rendeznek újabb fordulót. A DEAC lányai a Gyulai Amazonokhoz utaznak, az MK 2. körében december 2-án, szombaton 16 órakor kezdenek a felek. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

- Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen szerintem a Gyula még az NB I-ben is megállná a helyét. A bajnokságban a Csepel ellen kétszer nyertünk két számjegyű különbséggel, ezúttal nem számítok ekkora differenciára. A hazaiak vállát nem nyomja különösebb teher, gyakorlatilag csak nekünk lesz veszítenivalónk, ám ezzel a nyomással meg kell birkóznunk. Sajnos a keretünkből többen betegséggel bajlódnak, ettől függetlenül bízom benne, hogy nagyjából teljes csapattal állhatunk ki a hétvégén – nyilatkozta a DEAC játékosa, Fülöp Diána.

Röplabda

Kazincbarcikai riválissal csap össze a Debrecen a férfi NB I Extraliga alapszakaszában, a GreenPlan-VRCK vendégeként. A Don Bosco Sportközpontban december 3-án, vasárnap 17 órakor kezdődik a mérkőzés.

Az NB II-es női együttesünknek is lesz elfoglaltsága a hétvégén, ugyanis Egerben játszik december 2-án, szombaton 17 órakor az EVSI alakulatával.

Kézilabda

A hetedik pozíciót birtokló DEAC férfi kézilabdacsapata a szezon eddigi legkeményebb bajnokija előtt áll, hiszen szombaton 17 órától a listavezető Győr otthonában vizitál.

– Nehéz meccsre számítok, nem véletlenül vezetik a tabellát a győriek. Az sem mellékes, hogy hosszú út vár ránk, ettől függetlenül nem feltartott kézzel lépünk pályára. Nagyon kiegyenlített az NB I/B, bármikor történhet meglepetés, ebből kiindulva miért ne sikerülhetne nekünk a pontszerzés? Ahhoz, hogy esélyünk legyen egy jó eredményre, elsősorban masszív védekezésre lesz szükség, ha ez összejön, akkor a labdaszerzésekből könnyű gólokat lőhetünk – nyilatkozta a DEAC szélsője, Kiss Axel.

Floorball

A férfi OB I-ben nagy feladat vár a DEAC-ra a következő napokban, hiszen az eddig veretlen, első helyen álló Ares HC '94 lesz az ellenfele. A mérkőzést december 2-án, szombaton 16 órától Debrecenben, a Kecskeméti János Sportcsarnokban játsszák le.