A végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés

Szoboszlai Dominik szerint mindenki büszke lehet arra, hogy az Európa-bajnoki részvételét már bebiztosító magyar labdarúgó-válogatott vasárnap a Montenegró elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőn a csoportelsőség megszerzése mellett az évet is veretlenül zárhatja.

A Liverpool klasszisa az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban arról is beszélt, hogy a nemzeti csapat akár meglepetést is okozhat a jövő évi kontinensviadalon.
    A bolgárok elleni csütörtöki összecsapásról szólva Szoboszlai elmondta, ő ugyan mindig "120 százalékban" bízik magában, de a második hazai gól után egy százaléknyit csökkkent a hite, viszont tudta, ennek ott nem lehetett vége.
 

   "Az első húsz percben esélyük sem volt, vezettünk és emberelőnyben voltunk, talán kicsit túlságosan is megnyugodtunk. Aztán Milosnak három nyelven is elmondtuk, ne csináljon hülyeséget, erre kiállították. Majd a bolgár gyerek élete szólóját vitte végig, és kiharcolt egy tizenegyest, bár szerintem belefutott Szancsóba (Szalai Attila)" - idézte fel a szófiai találkozó legnehezebb pillanatait a 23 éves középpályás, aki hozzátette, már a meccs előtt jelezte a bírónak, hogy nem fog reklamálni semmilyen döntést, mivel két sárga lapja után egy újabb figyelmeztetéssel nem lehetne ott vasárnap a Puskás Arénában, márpedig a Montenegró elleni összecsapáson mindenképpen pályára akar lépni.

    "Két percig a Montenegró elleni meccsre készültem már, de utána úgy voltam vele, hogy rúgunk még egyet" - fűzte hozzá Szoboszlai, a kijutást érő öngólt megelőző szabadrúgást pedig először rá akarta rúgni, de úgy érezte, túl nagy rizikó, ezért inkább a pontos ívelés mellett döntött.
    A Premier League-ben edződő futballista elmondta, a legfőbb cél a kijutás volt, az első kalapba való kerülés talán még túl nagy ugrást jelentett volna, ugyanakkor vasárnap Montenegró ellen folytathatják veretlenségi sorozatukat, ami jelenleg a leghosszabb a világon, és 1976 után először veretlen naptári évet tudhat maga mögött a gárda.

    "Erre legyen mindenki nagyon büszke, mert egyáltalán nem evidens dolog, és a szurkolók is nagyon megérdemlik" - vélekedett.
    Szoboszlai arról is beszélt, hogy egyáltalán nem jelent számára nyomást, hogy az olyan meccseken, mint például amilyen a vasárnapi lesz, szinte már elvárják a győzelmet az együttesétől.
    "Tudom, hogy mit tudok én és a csapat. Amikor felkerültem a felnőttek közé, még nem volt olyan a csapategység, mint most. Ez az egész csak ezért működik így" - fogalmazott a Liverpool 8-asa.
    A Marco Rossi szövetségi kapitánnyal való kapcsolatáról Szoboszlai elmondta, habár két korábbi kapitánynál is volt már a keretben, a "Főnök" volt az első, aki be merte őt tenni a felnőttek közé a nemzeti csapatba, és azóta is bízik benne.
    "Nagyon közel állunk egymáshoz. Ez akkor lett igazán erős, amikor három éve Izland ellen kijutottunk, és ő nem lehetett ott. Írt nekem egy hosszú üzenetet a meccs előtt, én pedig azt válaszoltam, hogy ne aggódjon, a végén pedig üzentem, hogy szívesen" - mesélte.

    A magyar válogatott egyik legnehezebb meccse a sorozatban éppen a Montenegró elleni idegenbeli összecsapás volt, amely gól nélküli döntetlennel zárult. Szoboszlai szerint azon az estén érezték, hogy nincs bennük átütő erő, viszont az előző világbajnoki selejtezősorozatban az Albánia elleni párharcban mind a kétszer hibáztak ilyen szituációban, így vereség lett a vége. Megjegyezte, tanultak abból, így a Montenegró elleni összecsapáson az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül hozzák le a találkozót, ami sikerült.

    A vasárnapi "visszavágóról" szólva Szoboszlai elmondta, nem szeretne már a mérkőzés előtt ünnepelni, hiszen a múltból nem lehet megélni:
    "Verjük meg Montenegrót, és akkor ünnepeljünk egy nagyot."

    Szoboszlai a nyáron szerződött a nagy múltú Liverpoolhoz, mint elmondta, ettől sem változott a "státusza" a nemzeti csapatnál:
    "Nem lettem ettől más ember, nem szeretném, ha sztárként kezelnének. Csak csapatként tudjuk elérni, amit elértünk, ez nem egyéni sport. Egyedül nem tudtam volna kijutni az Eb-re"
    Az angol csapattal kapcsolatban megjegyezte, az interneten kommentelők - merthogy rendszeresen olvassa a hozzászólásokat - közül sokan kételkedtek abban, hogy megállja a helyét Jürgen Klopp együttesében. Ezek a megjegyzések azonban folyamatosan motiválják, és sikerült is beverekednie magát a kezdőbe, gólokat lő, gólpasszokat ad, jól játszik.
 

   "Persze valakinek ez így sem jó, de ez még inkább motivál" - mondta
    A beszélgetés végén szóba került a jövő évi Európa-bajnokság is, ezzel kapcsolatban a válogatott kapitánya így vélekedett:
    "Bármilyen csoportba kerülünk, van esélyünk továbbjutni, onnan pedig már ki-ki meccsek következnek. Élvezzük, menjünk, ameddig csak lehet és a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés..." - fűzte hozzá.