Majdnem bejött Bognár lapjárása

Bognár György jó edző. Látja mi történik a pályán, úgy mint fénykorában. Vasárnap este, a DVSC ellen hazárdírozott. Tizenkilencre lapot kért.

 Ezúttal nem jött be. Lehozta ugyanis a két "gyereket" - ő nevezte így Horváth Kevint, és Pesti Zoltánt, saját, 18 éves labdarúgóit - és pályára küldte Hahn Jánost, Skribek Alent, valamint Szabó Bálintot. Ebből aztán adódtak helyzetek. A Loki előtt. Csak a szerencsének köszönheti a Paks az utolsó tíz percben, hogy nem kaptak még legalább kettőt. Meg Szappanos kapusnak. Akit nagyon nem szeretett a debreceni "B" közép sem. Kapott hideget, meleget, úgy, mint a múlt héten a Kispestiektől. A cerberus mindent védett, meg Dzsudzsák büntetőjét is. Lehet ilyenkor filozofálni, hogy a tizenegyest csak rosszul rúgja a labdarúgó. Ez nem olyan volt. Szappanos jó irányba vetődött, ennyi. Más kérdés, hogy Blagojevics azonnal lehozta Balázst. Ez most nem igazán volt jó pedagógiai megoldás. Egy perc, és a hosszabbítás volt hátra. Lelkileg amúgy sem volt a topon a játékos, igazán nem is ment neki, talán maradhatott volna.

A DVSC megint ellazázta az első negyvenöt percet. Nerm nagyon tudtak mit kezdeni a srácok a Paks letámadó játékával. A hazaiak labda kihozatala az infarktus határára sodorta a nézőket. Változtattak ezen a szünet után, mert Megyeri már az ellenfél tizenhatosáig rugdosta előre a játékszert. Apropó Megyeri. Régen a válogatott körül lenne a helye. Vasárnap esti hír, miszerint Gulácsi ismét megsérül Lipcsében, a hétvégi fordulóban nem ő állt a németek kapujában. Szappanos lesz az első számú hálóőr? Rossi tudja. Vagy nem.

A Debrecen végül is megnyerte a rangadót, ezzel felzárkózott a közép mezőny elejére. A java azonban most következik. Négy meccs még ebben az évben, és mind a négy idegenben: Zalaegerszegen, Kisvárdán, Kecskeméten, és a Hungária úton az MTK ellen. A vármegyén kívüli idei mérleg eléggé sovány, lehet kezdeni a hízókúrát.

És ne menjünk el szó nélkül a játékvezetés mellett sem. Ezen az estén Rúsz Márton fújta a sípot. Többnyire össze-vissza. Sérelmezte a spori működését Bognár mester is. Ő Kusnyírt küldte volna hamarabb zuhanyozni. Mi meg az Atom hátvédeit. Szabónak volt már sárga lapja, amikor "kiharcolta" Bévárdi buktatásért a tizit.  Jöhetett volna a piros. Meg Lenzsérnek is, aki ütött, vágott, csípett, harapott. Windecker hisztijei is megértek volna egy figyelmeztetést. 

Összességében elmondható, a sikert én jogosnak érzem. És ahogy a sport szleng is tartja: a győzelmet nem kell magyarázni. Blagojevics azt mondta a végén, volt karaktere az együttesnek. Csak bizakodhatunk,  -  a kifejezés szinonímáit, használva -, hogy ez a jellem, alapvonás, egyediség, lelkierő, sajátosság, ismérv kitart idén december közepéig. Hogy a karácsony ne csak fehér, de piros-fehér is lehessen.

 

OTP Bank Liga 13. forduló:

DVSC - Paks 1-0 (1-0)

Weisz György

Fotó: Égerházi Péter