Nem leszünk restek Bukarestben

Ezt mondják a DVSC-Schaeffler környékén manapság. Mindenki. Játékosok, vezetők, szakemberek. Az értelmező szótár szerint ugyanis a fenti melléknév olyan személyt jelöl, "aki egy munka, vagy tevékenység végzésére nem hajlandó, illetve kényszeredetten végzi". Erről tehát szó sincs. Sőt!

Nagyon készülnek debreceni hölgyek a szombaton este kezdődő megmérettetésre a román fővárosban. Nem lesz egyszerű, ezzel minden Loki kézilabdázó tisztában van. Az ellenfél, a Clubul Sportiv Municipal Bucuresti, más néven CSM, klasszis ellenfél. A klubot 2007-ben alapították, mérkőzéseiket az 5300 férőhelyes Sala Poliventában rendezik.
 Az együttes a 2010-es évektől kezdődően mind a román, mind az európai kézilabdázás meghatározó gárdája. Hazájában hatszor nyert bajnokságot, és három alkalommal volt résztvevője a BL final fournak is. Adrian Vasile vezetőedző a mostani kiírásban is nagyon erős együttest rakott össze.
 
Nem titkolt céljuk a BL cím elhódítása, ami nem lesz egyszerű feladat számukra, hiszen a csoportkörben már szenvedtek el meglepő fiaskót, többek között odahaza az ellen a Brest ellen, melyet a Debrecen biztosan győzött le. Játékos kerete roppant erős. Elég, ha a kapuban az egykori győri Laura Glauser nevét említjük, de figyelni kell a balszélső Gutiérezzre, a beálló Pinteára, az átlövők közül a francia világbajnok Zaadira és  legjobban, a csapatkapitány Cristina Neagura.
Szilágyi Zoltánék azonban mindenre felkészültek. A csapat pénteken autóbusszal indul Nagyváradra, hogy onnan a román belföldi járatok egyikével repüljenek egy órát a fővárosba. A mérkőzés magyar idő szerint este hatkor kezdődik, melyet a televízió sport csatornája élőben közvetít majd. Hazautazás vasárnap ugyanilyen körülmények között, várható érkezés Debrecenbe este nyolc körül.
 
A csapatban Hornyák Dóra, és Juhász Kata kivételével mindenki bevetésre kész. Információnk szerint a csarnokban minde jegy elkelt, forró hangulat vár a mieinkre.
A visszavágóra egy hét múlva, 18-án, szombaton délután négytől kerül sor. A köztes időben azonban Vámoséknak még lesz egy jelenésük a hazai pontvadászatban novemre 15-én, szerdán este hattól, Vácott.
 
Női kézilabda BL "A" csoport 7. forduló
2023. november 11. 18 óra
CSM Bucuresti - DVSC-SCHAEFFLER
Bukarest, Sala Poliventa
 
Weisz György