Tizenhat között a Magyar Kupában a DVSC

Szép számú szurkoló sereg - és hogy belekeverjük Babitsot is az alliterációba - Szekszárdon születtek is ültek a lelátókon kedden este az ETO Parkban, amikor a Győr kezdte a bemelegítést este fél hét körül a zöld gyepen. Készülődtek a DVSC ellen. Fogadkoztak az egykor szebb napokat megélt kisalföldiek, hogy mindenképpen ellátják a baját a hajdúságiaknak.

Optimizmusuk nem volt alaptalan. Vezetik az NB II. tabelláját, toronymagasan esélyesek a feljutásra. Amióta a dunaszerdahelyi DAC tulajdonosa, a MOL guru Csányi jobb és bal keze átvette a zöldeket, szárnyal a klub. Nem állnak pénz híján. Azt is megengedhetik maguknak, hogy légiósokat foglalkoztassanak. Vállalva ezzel az MLSZ támogatás megszűnését.

 

Ilyen felhangokkal, meg vagy száz Loki drukkerrel indulhatott a meccs. Erdős fújta a sípot, akkor még nem tudtuk, hogy csak 45 percig.

A DVSC úgy kezdett, ahogy megszoktuk, de nem szeretjük. Adogattak a saját kapuijuk előtt, rövid passzokkal hozták ki a labdát, ezzel magukra húzták az amúgy is felspanolt ellenfelet. Így történhetett, hogy az egykori kisvárdai, majd fehérvári Bumba a hetedik percben jobbal elengedett egy bombát, ami a felső lécen csattant. Mellesleg a román srác góljával egyszer már győztek ellenünk akkori klub csapatával, a Várdával.

Ez a sistergős löket sem riasztotta el a Debrecent attól, hogy vérszegényen szője támadásait. Elől Majdevac nem nagyon találta fel magát, igaz eddig még sohasem volt kezdő. Nem volt izgulni oka senkinek. A Győr igyekezett, a Loki meg nézelődött, néha csodálkozott, többnyire álló helyzetben, mit is akarnak ezek? És már vége is lett az első félidőnek.

 

Szünetben aztán jöttek a cserék. Először a spori helyettesíttette magát. Állítólag a térde bánta a sok futást, megbicsaklott. A VAR szobában ülő Pintér váltotta. Ahogy fogyott az idő, érződött, hogy a vendégek átveszik a játék felett az uralmat. Jobbára az ETO térfelén pattogott a labda, köszönhetően a csereként beállt Bódinak, majd később Báránynak. Fáradni látszott a zöld-fehér társaság, elsősorban a hosszabbításra spekuláltak. Egészen a 85. percig. Ekkor Dzsudzsák végezhetett el szabad rúgást balról, a tizenhatostól nem messze. A hosszúra ívelt, ahol Bárány felhő fejessel szintén a hosszúba juttatta a labdát. Bévárdi még beleért, így a gólt  neki adták, de szerintünk amúgy is bement volna. A sok csere, meg VAR vizsgálat miatt kilenc perc ráadás következett, de különösebb izgalmak nélkül.

 

A DVSC hozta a kötelezőt. Közepes színvonalú összecsapáson, elsősorban fegyelmezett, érettebb játékával felül kerekedett alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben. Bódiék várhatják a sorsolást. Most már a tét a legjobb nyolc közé jutás, de erre  legközelebb csak 2024. februárjában kapunk választ.

 

Magyar Kupa mérkőzés, a 32 között:

Győri ETO - DVSC 0-1 (0-0)

Vezették: Erdős, Pintér

Gólszerző: Bévárdi, 85. perc

 

Weisz György