Jó rajtot vennének a bajnokságban

Kuszkó Zsolt vezetőedző elmondta, a Debreceni Egyetem alakulata szeretne a felsőházba kerülni, ehhez a DESOK-ban lehet megtenni az első lépést.

A csütörtöki kupameccset követően nincs megállás, szombaton már bajnoki vár a DEAC női röplabdacsapatára, amely az EVSI együttesét látja vendégül a DESOK-ban 11 órától. A szövetség az NB II-ben induló alakulatokat idén három részre bontotta, Kuszkó Zsolt tanítványai a Keleti csoportba kerültek.

– Erős mezőny gyűlt össze, hiszen a Jászberény és az Eötvös az előző idényben még az NB I-ben szerepelt, mellettük a Szolnok is valószínűleg komoly játékerőt képvisel majd. Az alapszakasz végén az első két helyezett jut a felsőházba, nem titok, hogy nekünk ez a célunk, ezért dolgoztunk a felkészülés alatt keményen. Az egriek ellen a győzelem lebeg a szemünk előtt, mindenképpen jól akarjuk kezdeni a pontvadászatot. Úgy tudjuk, hogy ellenfelünk keretét főleg fiatalok alkotják, ettől függetlenül nem bízzuk el magunkat – nyilatkozta Kuszkó Zsolt vezetőedző.

Az előző idényben háromszor találkoztunk a bajnokságban a Heves vármegyeiekkel, jó ómen lehet, hogy mindegyik alkalommal 3:0-ra diadalmaskodtunk.

NB II Keleti csoport
DEAC-EVSI
2023. október 14. (szombat) 11.00, DESOK