Nem lassítanának női futsalosaink

Kopjári Liza szerint a Debreceni Egyetem alakulata nem írja le következő riválisát, ettől függetlenül a győzelem a célja.

A DEAC női futsalcsapata négy győzelemmel kezdett az NB I-ben, az ötödik siker a Budaörs ellen jöhet, az összecsapás szombaton 17 órakor kezdődik a DESOK-ban. A Pest vármegyeiek az előző három idényben mindig érmet szereztek a bajnokságban, de ezúttal beragadtak a rajtnál, ugyanis eddigi két meccsüket elbukták.

– A budaörsiek Tolna elleni veresége borítékolható volt, de az, hogy nem bírtak a Diósgyőrrel, kissé meglepett. Egyébként a keretük a nyáron eléggé meggyengült, ettől függetlenül nem becsüljük le őket, ám természetesen meg szeretnénk szerezni a három pontot. A szezon előtt a Thelena Kupán már találkoztunk velük, akkor 3-0-ra diadalmaskodtunk. Az eddigi teljesítményünkkel elégedettek lehetünk, bár azt hozzá kell tenni, hogy mindegyik meccsnek esélyesként vághattunk neki. Külön érdemes azt kiemelni, hogy csupán egy gólt kaptunk – nyilatkozta Kopjári Liza.

Torma Lilla nyári klubváltása miatt idén Kopjári Lizára is nagy teher hárul. A 22 esztendős cerberus eddig remek produkcióval hálálta meg Quirikó Vivien vezetőedző bizalmát.

– Lilla távozása nagy érvágás, hiszen hazánk legjobb kapusáról beszélünk. Rengeteget köszönhetek neki, manapság is használom azt, amit tőle tanultam. Szeretnék méltó utódja lenni, de ez nem egyszerű feladat. Kapustársammal, Pozsgai Melindával jó viszonyt ápolok. Vivi elmondta, a szezon elején mindkettőnknek lesz lehetőségünk a bizonyításra, aztán kiderül, hogy ki tud jobban élni a sansszal – zárta mondandóját Kopjári Liza.

NB I 5. forduló
DEAC-Budaörs
2023. 10. 07. (szombat) 17.00, DESOK