10 emberrel hősiesen küzdött a Loki, de vereséggel zárta a szombati párharcot

Az emberhátrányban lévő DVSC szerezte meg a vezetést a második félidőben, de negyedóra alatt fordított az újpest és elvitte a pontokat a Nagyerdei Stadionból.

A paksiak két góljára nem tudott válaszolni szerdán Srdjan Blagojevic legénysége, így zsinórban második, idei harmadik vereségét szenedte el a Vasutas. Azzal, hogy ismét pont nélkül zárta a párharcot a DVSC, visszacsúszott a táblázaton az 5. helyre. Szombaton lehetett javítani, ám ez nem tűnt egyszerű feladatnak, ugyanis rangadó várt a piros-fehérekre. Az Újpest vizitált a Nagyerdei Stadionban, mely gárda korábban mumusnak számított, ám az előző szezonban pozitív mérleggel zártak a lilák ellen a debreceniek.

Várható volt, a Loki szakvezetője változtat csapatán és nem is tévedtünk. A kapuban ismét Megyeri foglalta el helyét, szűrőként ezúttal Ojediran kapott lehetőséget, illetve Bódi, Szécsi és Kyziridis is megkapta a bizalmat. Abban reménykedtünk, ahogy a lelátón helyet foglaló szurkolók is, hogy a Lokomotív visszaáll a helyes vágányra és hazai pályán begyűjti a három pontot.

Egy hosszabb ápolással, majd kényszerű cserével indult a mérkőzés, Ojediran belépőjének Ljujic volt a szenvedő alanya, aki nem is tudta folytatni a játékot. Mezőnyjátékkal teltek az első percek, felváltva támadtak a csapatok, ám egyik fél sem jutott a tizenhatoson túl. A 7. minutumban a vendégel előtt adódott az első helyzet, egy gyors kontra végén Csoboth lőtte a kapu elé a labdát, Jürgensről viszont mellé pattan a játékszert. A 13. minutumban létszámban megfogyatkozott a Debrecen, Lagator buktatta Kiss Tamást, mivel gólhelyzetben volt az újpesti játékos, azonnal villant Bogár Gergő kezében a piros kártya. Az esetet hosszasan vizsgálták a VAR szobában, de a döntés érvényben maradt, a Loki belső védője mehetett zuhanyozni. Próbálta kihasználni az emberfórt, megnyomta a következő perceket az UTE, beszorítva a hazaiakat védőharmadukba. Átvette a játék irányítását a fővárosi gárda, áttevődött a játék a hazai térfélre, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Mack próbálkozott egy távoli lövéssel, de rosszul célzott, a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A 31. percben viszont a DVSC szerezhette volna meg a vezetést: Kusnyír beadása az üresen álló Bódit találta meg a hosszún, aki megnézte magának a bal felsőt, de mellé ment a labda. Nem sokra rá Dzsudzsák lőhetett 13 méterről, de nem talált kaput. Fölényben játszottak a lilák, ám a debreceniek előtt adódtak helyzetek, ha kicsit pontosabbak, a vezetést is megszerezhették volna. Próbálták megbontani a védelmet az újpestiek, ám nem találták a rést a falon, az átlövések pedig nem jelentettek veszélyt Megyeri kapujára. A 43. percben tesztelték először komolyabban a Loki cerberusát, de Pauljevic löketét biztosan hárította Megyeri. Egy Ferenczi kapáslövés zárta a játékrészt, gólt viszont nem láthatott a debreceni publikum, így 0-0-s állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.

Egy hatalmas Megyeri bravúrral indult a második félidő: szöglet után a csereként pályára lépő Ambrose fejelt az ötösről, a Loki cerberusa vetődve tolta szögletre a gólba tartó labdát. Ahogy várható volt, az UTE volt továbbra is fölényben, a hazaiak viszont szervezetten védekeztek, jól zárták a területeket, labdaszerzések után gyors kontrákkal próbálkoztak. A 65. percben ismét megszerezhette volna a vezetést a DVSC: két újpesti zavarta egymást, a labda Bódi elé került, aki egyedül törhetett kapura, de ahelyett hogy lőtt volna, az ötösről Dzsudzsákot akarta játékba hozni, így Hall fel tudott szabadítani. Kissé kinyíltak a piros-fehérek, a vendégek ezt próbálték kihasználni, el is jutottak a kapu elé, ám Megyeri felszedte a labdát Onovo elől.

A másik oldalon Banainak kellett figyelnie, Dzsudzsák szabadrúgása után, de biztos kézzel fogta a Loncaron megpattanó, bal alsóba tartó labdát. A 74. minutumban talpon volt a hazai publikum, megszerezte a vezetést a DVSC: Kusnyír törhetett kapura és kissé kiszorított helyzetből, kilőtte 8 méterről a rövid alsót (1-0). Akár megduplázhatta volna előnyét a Vasutas, ám Domingues beadását Bárány mellé fejelte.

Válaszul Ambrose fejesét tolta bravúrral szögletre Megyeri, viszont a sarokrúgás után már tehetetlen volt, Mösrschel fejéről a bal alsóban kötött ki a labda (1-1). Kis idő elteltével Simon tüzelt 18 méterről, Megyeri viszont fölé tolta a léc alá tartó labdát. A 88. percben fordított az UTE: Kastrati célozta meg a bal alsót, de megpattant a lövése, a labda pedig Mörschelről pattant a hálóba (1-2). A hosszabbításban mindent megpróbáltak a debreceniek, de egyenlíteni már nem sikerült, az UTE így három ponttal távozott a Nagyerdei Stadionból.

Labdarúgó NB I 8. forduló

DVSC – UTE: 1-2(0-0)

DVSC: Megyeri – Kusnyír, O. Romanchuk, Lagator, Ferenczi – Loncar, Ojediran – Bódi (Domingues 62′), Dzsudzsák (Bévárdi 71′), Kyziridis (Bárány 71′) – Szécsi

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

UTE: Banai – Kastrati, Fehér, Hall, Pauljevic – Jürgens (Ambrose 46′), Onovo, Kiss T. (Ganea 78′), Tajti – Csoboth (Mörschel 59′), Ljujic (Mack 4’, Simon 59′))

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Gólszerző: Kusnyír 74′ ill. Mörschel 80′, 88′

Kiállítva: Lagator 13’

debsport.com