Továbbjutott a Loki a kupában

A Magyar Kupa 3. fordulójában a DVSC egygólos győzelmet aratott az Eger otthonában és várhatja a következő kör sorsolását.

Szombat délután Srdjan Blagojevic legénysége is bekapcsolódott a hazai kupasorozatba, mely játéknapon a harmadosztályban vitézkedő Eger otthonában léptek pályára. A Loki szakvezetője azoknak a játékosoknak szavazott leginkább bizalmat, akik a bajnokikon kevesebb lehetőséget kaptak. Milosevic, a sérüléséből felépült Ferenczi, Ojediran, Bévárdi, Varga, Majdevac is ott volt a kezdőben.

Esélyeshez méltóan kezdett a debreceni gárda, már az első percekben érvényesítették akaratukat, többször is veszélybe karült a hazai kapu. Gól viszont a mások oldalon született, a 10. minutumban egy szögletet követően Balázs fejéről került a labda a hálóba (1-0). A folytatásban is a piros-fehérek akarata érvényesült, meg is voltak a helyzetek, ám egyet sem sikerült értékesíteni. A 36. percben viszont megzördült az egri háló, Ferenci beadását a középen érkező Domingues váltotta gólra (1-1). A hátralévő időben fordíthatott volna a Vasutas, de sem Domungues, sem Majdevac nem tudta a vonalon túlra juttatni a labdát, így döntetlennel zárult az első félidő.

Szünetben nem cserélt a Loki szakvezetője, változatlan összeállításban küldte pályára csapatát. A hajdúságiak próbálták nyomás alá helyezni a hazai védelmet, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Fölényben volt a Vasutas, de akadozott a gépezet, elég sok pontatlanság csúszott a játékba. A 71. percben Lagator lábában volt a vezető találat, de nem találta el a labdát, majd Ojediran fejese a kapufáról pattan a mezőnybe. A 80. minutumban ismét Domingues került helyzetbe, ám a labda az alapvonalon hagyta el a játékteret. Blagojvec három helyen változtatott, lekapta a pályáról Vargát, Ojedirant és Majdevac, helyettük Loncar, Manrique és Szécsi folytatták. Már úgy nézett ki, a Heves vármegyeiek kihúzzák hosszabbításig, ám a 88. percben Ferenczi szöglete után az előre húzódó Romanchuk bevitte a győztes találatot.

Magyar Kupa 3. forduló

Eger – DVSC: 1-2 (1-1)

DVSC: Milosevic – Baranyai, Romanchuk, Lagator, Ferenczi – Varga (Loncar 83’), Ojediran (Manrique 83’) – Domingues (Kusnyír 92’), Bódi (Kyziridis 62’), Bévárdi – Majdevac (Szécsi 83’)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gólszerzők: Domingues 36’, Romanchuk 88’

debsport.com