Nagyarányú vereséggel ért véget a Loki EKL menetelése

Nem tudta megnehezíteni a Rapid dolgát a DVSC, az osztrákok az első félidőben kétszer is bevették Megyeri kapuját, a másodikban még hárommal megtoldották és ötgólos győzelemmel jutottak tovább a kupában.

Vörösbe borult csütörtök este a Nagyerdei Stadion, a Loki drukkerek megtöltve a lelátót, eleget tettek az Ultrák azon felhívásának, hogy a dresskode: Piros! Hatalmas volt az érdeklődés a Rapid elleni visszavágó iránt, kedden már 13 ezer tikett talált gazdára, csütörtökön pedig alig maradt jegy a pénztárakban. A 2014-es stadionavatón volt utoljára telt ház, akkor 18 637-en tekintették meg a Honvéd elleni mérkőzést. Kitört tehát ismét a futball-láz a cívisvárosban, az Európa Konferencia Liga visszavágóján tömött lelátók előtt léphettek pályára a csapatok. A vendégszektor is megtelt, a bécsi drukkerek is szép számmal kísérték el kedvenceiket, velük tartva magyar szimpatizánsaik.

Az odavágó gól nélküli döntetlennel zárult, így továbbra is nyílt volt a továbbjutás, melyre jó eséllyel pályázott a DVSC. A piros-fehérek szakvezetője nem változtatott egy héttel ezelőtti csapatán, a visszavágón is a bécsi kezdőt küldte pályára. Már a bemelegítésnél hatalmas ováció fogadta a játékoskijáróban feltűnő debreceni gárdát, a középkezdés után pedig több ezer torokból zúgott a Hajrá Loki!

Nem estek egymásnak a felek, de az első percekben a debreceni térfélen zajlott a játék, egy beadás után pedig Burgstaller előtt adódott lehetőség. Az iram nem volt nagy, mindkét csapat próbálta járatni, megbecsülni a labdát, helyzetet viszont nem láthatott a nagyerdei publikum. Az osztrákok birtokolták többet a játékszert, melyet járatva próbálták megbontani a Loki védelmét, ám nem találták a rést a falon. A 12. percben Seidl kapott egy pontos indítás, ám érkezett Kusnyír, aki mielőtt az osztrák támadó lőhetett volna, felszabadított. A 15. percben viszont már nem lehetett menteni: Dzsudzsák röviden adta hátra a labdát, melyre lecsapott Siedl és belépve a büntetőterületre, 8 méterről a hosszúba lőtt (0-1). A másik oldalon is hasonló jelenet játszódott le, de Schick felszabadított Babunski elől. A 24. percben egyenlíthetett volna a Loki: Dzsudzsák beadását Manrique fejelte középre, Oliviera senkitől sem zavartatva lőhetett, de nem talált kaput. Kezdett éledezni a debreceni gárda, többször is lejutottak a vendégek tizenhatosáig, ám a végjátékokban rendre hibáztak, így félóra játék után sem akadt munkája a Rapid cerberusának. A 32. percben Babunski megzörgette a hálót, ám a Stavrev sporttárs lest vélt felfedezni, így érvénytelenítette a találatot. A kupa ezen szakaszában még nincs videóbíró, így nem lehetett visszanézni az esetet. Mentek ugyan előre Szécsiék, de sok volt a hiba, a pontatlan átadás, a tizenhatosnál így elakadtak a támadások. Ráadásul az osztrákok megduplázták előnyüket a 43. percben: Burgstaller ültette hintába Kusnyírt az alapvonalnál, majd adott laposan középre, a menteni igyekvő Romanchuk lábáról pedig a hálóban kötött ki a labda (0-2). Ezzel le is zárult az első félidő, sajnos azt kell írni, a Rapid megérdemelten vezetett. Eléggé akadozott a debreceni gépezet, nem volt elképzelés a játékban, rengeteg volt a hiba, a pontatlanság, a középpálya súlytalan volt, nem volt vezére a csapatnak, Babunski pedig nem bírt az osztrák védőkkel.

Blagojevic egy helyen változtatott a szünetben, Szécsi helyett Domingues futott ki a pályára a negyedórás pauza letelte után. A Loki 99-ese azonnal helyzetbe is kerülhetett volna, ám mielőtt betörhetett volna a tizenhatoson belülre, buktatták. A megítélt szabadrúgást Dzsudzsák a sorfalba vágta. A csere jót tett, támadóbb lett a Vasutas játéka, legalábbis az első percekben ezt lehetett látni. Ám minden hiába, jött a hidegzuhany, az 51. percben eldőlni látszott a továbbjutás: Grüll lépett ki a leshatáron és vezette kapura a labdát, majd elhúzva a játékszert Megyeri mellett, az üresen tátongó kapuba lőtt (0-3). A 61. percben a Loki szakvezetője lekapta a pályáról a teljesen súlytalan Olivierát, helyén Kyziridis folytatta. A csere után a piros-fehérek előtt adódott lehetőség, Dzsudzsák szabadrúgása után nem tudtak felszabadítani a védők, a labda Romanchuk elé került, aki viszont fölé lőtt. Biztos előnyük tudatában a zöld-fehérek már nem erőltették a támadásokat, ennek ellenére vezettek néhány veszélyes akciót. A 72. percben pedig le is zárták a meccset: Oswald távoli lökete a kapufáról a vetődő megyeri hátáról pattant középre, ahol érkezett Burgstaller és a hálóba kotorta a labdát (0-4). Elcsendesedett a hazai tábor, csak a vendég drukkerek éneklését lehetett hallani a Nagyerdei Stadionban. Benne volt a pakliban a vereség, de ettől többet vártak volna csapatuktól a piros-fehér hívek. A 82. minutumban Bajic kínálta meg Megyerit, a Loki kapusa zárva a szöget, szögletre ütötte az erős löketet. A végére még maradt egy osztrák gól, Bajic lefutva a debreceni védelmet, a kimozduló Megyeri mellett lőtt a kapuba (0-5) és alakította ki a végeredményt.

Európa Konferencia Liga 3. selejtezőkör, 2. mérkőzés

DVSC – Rapid Wien:

DVSC: Megyeri – Kusnyír (Baranyai 74′), Romanchuk, Dreskovic, Manrique – Lagator, Loncsar – Szécsi (Domingues 46′), Dzsudzsák (Mance 86′), Oliviera (Kyziridis 61′) – Babunski (Bárány 74′)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Rapid Wien: Hedl – Schick, Querfeld (Hofmann 74′), Cvetkovic, Auer (Moormann74′) – Sattlberger, Oswald, Kersbach, Grüll (Bajic 82′) – Seidl, Burgstaller (Mayulu 78′)

Vezetőedző: Zoran Barisic

Gólszerző: Siedl 15′, Romanchuk 43′ (öngól), Grüll 51′, Burgstaller 72′, Bajic 91′

KZT

Fotó: Dömötör Csaba/NSO

demedia.hu