TTM születésnap Szoboszlai Dominik édesapjával

Ötéves lett az egykori Loki válogatott játékos, Tisza Tibor vezetésével működő Tisza Talent Management. A születésnapot Pallagon ünnepelték játékosok, gyerekek, szülők, szimpatizánsok.

Vasárnap délelőtt még esett az eső Debrecenben, de szerencsére ebéd után megkegyelmezett az időjárás mindenkinek, így száraz, de hűvös időben rendezték meg Pallagon, a Beestrong edzőközpontjában a Tisza Talent jubileumi buliját. Közel háromszázan köszöntötték az “ünnepeltet”, közöttük a kitalálót, a megvalósítót, a hajdani DVSC gólzsákot, Tisza Tibort.

A kezdés előtt a Debreceni Sportéletnek így nyilatkozott a házigazda.

A Tisza Talent Management azért jött létre, mert szeretnénk hozzájárulni egy új generáció bemutatkozásához.  Mi segítséget nyújtunk a sportolóknak ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a kívánt céljaikhoz mind hazai, mind nemzetközi szinten és ezzel értékesebb emberekké is válhatnak.

Ezt hogyan érik el?

Egy olyan életpálya modellel, amely az egyéni képzésekre alapoz. Nemcsak a fizikai és technikai fejlődésekre figyelünk, de fontos nálunk a mentális tréning is. Mindezeken kívül nagy hangsúlyt fektetünk a profi sport üzleti oldalára.

Csak a foci az elsődleges?

Gondolkodunk, hogy más sportágakra is kiterjesszük képzéseinket.

Melyik a kiemelten is figyelendő korosztály?

Hatévestől a hatvan évesig mindenkit szívesen látunk, fogalmazhatnék viccesen. Bárki jöhet hozzánk. Nagyon jó a kapcsolatunk a Debreceni Labdarúgó Akadémiával. Az utánpótlás korosztályokból több gyerek megfordult, és megfordul nálunk. Közülük nem is egy manapság is magyar válogatott. De a felnőtt DVSC játékosaival is kiváló a viszony. Nemrég Lagatorral beszélgettünk sok mindenről.

A cég tulajdonosát nagy tapssal fogadták a vasárnapi részt vevők, mint ahogy szintén sokan fogtak kezet Szoboszlai Zsolttal, a Liverpool új, magyar játékosának édesapjával is.

A születésnapi esemény az esti, közös vendéglátással ért véget.

W.Gy.

Fotó: Ásztai Csaba

debsport.com