Büntetőpárbajban jutott tovább a Loki

Kétgólos hátrányból visszajött a meccsbe a DVSC, a kétszer 15 perces hosszabbításban pedig emberelőnyben hatalmas fölényben játszott, de a továbbjutás csak a tizenegyesrúgások után dőlt el.

Pár nap alatt a második mérkőzés várt Srdjan Blagojevic együttesére, hétfőn még bajnoki mérkőzésen lépett pályára legénysége, csütörtök este pedig a nemzetközi kupában. Ezen a játéknapon rendezték ugyanis az EKL 2. selejtezőkörének visszavágóját. A mérkőzést előnyből várhatták a piros-fehérek, ugyanis egy hete Jerevánban Loncar góljával győzték le az örményeket.

A Loki szakvezetője egy helyen változtatott a jereváni kezdőcsapaton, tette ezt kényszerből, ugyanis Ferenci azon a mérkőzésen bokaszalag-szakadást szenvedett, így nem bevethető. Mint egy hete csereként és kezdőként a bajnoki nyitányon, a védelem baloldalán ismét Manrique lépett pályára.

Az Alashkert vezetőedzője a szerdai sajtótájékoztatón magabiztosan úgy fogalmazott, csapatát jobbnak tartja a DVSC-nél és ezt be is fogják bizonyítani. Kijelentette, győzni is továbbjutni jöttek Debrecenbe.

A német Robert Schröder játékvezető jelére pontban 21 órakor a vendégek támadója, Agdon indította útjára a labdát. A Loki már az első perctől megpróbálta érvényre juttatni akaratát, támadószellemben futballoztak, ám az örmények sem álltak be védekezni. Az 5. minutumban Kyziridis vette célba 25 méterről a kaput, a labda kevéssel a keresztléc fölött hagyta el a játékteret. Egy formás akció végén Manrique lőtt közelről, de a jobboldali kapufát találta telibe. Mindkét gárda feltolta védekezését, megakadályozva a zavartalan támadásépítést, így néhány passz után mélységi indításokkal próbálkozta. sikertelenül. A 18. percben Megyeri mutatott be bravúrt, szögletre ütve Hurcizde közeli lövését, ám a sarokrúgás után Usztinov két debreceni védő között felelte a hálóba a labdát (0-1). Nem érdemtelenül szerezte meg a 19. minutumban a vezetést az Alashkert, ebben a periódusban veszélyesebben futballoztak a hazaiaknál. Próbálta felpörgetni játékát a Debrecen, de akadozott a gépezet, több pontatlanság is becsúszott a játékba. Lövésekkel is kísérleteztek a piros-fehérek, de ezeket blokkolták az örmény védők. A 31. percben majdnem megduplázták előnyüket a vendégek, Racines beadása jelentett veszélyt Megyeri kapujára, ám érkezett Dreskovic és mentett hatalmasat. Bő félóra játék után azt lehetett megállapítani, az örmények voltak fölényben, többet volt a labda a hazai térfélen, mint a vendégekén. Több támadásvezetéssel is próbálkozott a Vasutas, ám a végjátékokba rendre hibák csúsztak, nem is sikerült helyzetet kialakítani. Idegesen néha tanácstalanul futballoztak cívisek, sok volt a pontatlanság, több labdát veszítettek saját térfélen. A jerevániak viszont magabiztosak voltak, egészen más arcukat mutatták, mint egy hete. Egy távoli rosszul eltalált vendég lövéssel zárult az első félidő, az Alashkert egygólos előnyből várhatta a folytatást. Látva csapatuk játékát, csalódottak voltak a debreceni szurkolók, de bíztak abban, kedvenceik a szünetben rendezik a sorokat és más felfogásban futballoznak majd a szünet után.

Blagojevic hiába volt elégedetlen a látottakkal, nem változtatott csapatán, a második félidőre is a kezdő tizenegyet küldte pályára. Mezőnyjátékkal folytatott a mérkőzés, felváltva vezettek támadásokat a felek, ám ezen attakok elhaltak a tizenhatos előtt. A gólhoz az örmények álltak nagyon közel, Mimito passza után Agdon senkitől sem zavartatva lőhetett 11 méterről, szerencsére Megyeri a helyén volt. A 61. percben Dzsudzsák végezhetett el szögletet, úgy tűnt a labda egy védő kezére pattant, ám a játékvezető másképp látta, így büntető helyett kirúgás következett. A 65. minutumban először változtatott a loki szakvezetője, lekapta Kyziridist és pályára küldte Bódit. Babunski érkezett középen Dzsudzsák beadására, fejese azonban mellé szállt. És jött egy újabb hidegzuhany a 67. percen, a sokadik, a saját térfélen eladott labdát góllal büntették a vendégek: Kutalia átadása után Mimito lőtte ki a hosszút (0-2). Ismét cserélt Blagojevic, Szécsi és Babunski helyett Dominques és Bárány folytatta. Próbálkoztak a piros-fehérek, ezen kísérletek egyike meg is hozta eredményét: Domingues adott be jobb szélről, középen pedig Dzsudzsák egy igazítás után a hálóba vágta a labdát (1-2). Nem sokra rá Bódi ívelése Deaskovicot találta meg, de a Loki védője mellé fejelt, majd Loncar lövése nem talált kaput. Beindult a Lokomotív, egymást érték a helyzetek. Bárány kapott egy pontos indítást, egyedül vezethette kapura a labdát, de kicsit hosszan tolta meg a játékszert, amely elakadt Csancsarevicsben. A 87. percben emberelőnybe került a Debrecen, Kutalia sérülésveszélyes belépőjét piros lappal jutalmazta a játékvezető. A hátralévő időben nyomott a DVSC, de a tízperces  kibekkelte az Alashkert, jöhetett a félórás ráadás.

Az látható volt, Bódi, Domingues és Bárány beállásával látványosan feljavult a Loki játéka, abban bíztunk, így abban bíztunk, a kétszer negyedórás hosszabbítás végén továbbjutást ünnepelhetünk. A ráadás első etapjában a hazaiak domináltak, időnként nyomás nehezedett az ellenfélre, az örmények viszont igyekeztek lassítani a játékot, azonban néhány erőtlen ellentámadással megpróbálkoztak. Tovább erősítette a támadósort Blagojevic, Loncart a 99. percben Mance váltotta. Áttevődött a játék a vendégek térfelére, akik megszállták saját védőharmadukat, nem volt egyszerű megtalálni a rést a falon. A 106. percben eldönthette volna a továbbjutást a Vasutas: Dzsudzsák ívelt a hosszú oldalra, Bódi középre fejelte a labdát, Bárány a kapufát találta el, Mance pedig nem tudta a vonalon túlra sodorni a játékszert. Kis idő múlva megismétlődött a jelenet, de a várva várt találat nem akart megszületni.

Az utolsó negyedórában számítani lehetett arra, hogy az örmények sérülést, görcsöt színlelve tördelni fogják a játékot, próbálják kihúzni a büntetőpárbajig. Hatalmas Bárány lehetőséggel indult a záró felvonás, akit Mance mesterien ugratott ki, de a jobb alsóba tartó lövését Csancsarevics vetődve szögletre tolta. Szinte egy térfélen zajlott a játék, komoly nyomás volt a vendégeken, állandó veszélyben forgott a kapujuk, a hálójuk viszont érintetlen maradt. A frissiben beállt Oliviera lábában volt a mindent eldöntő találat, ám 7 méterről csúnyán fölé lőtte a labdát. Ez volt az utolsó lehetőség, így a továbbjutás büntetőpárbajban dőlt el.

Megyeri az első kivédte, Bódi viszont bevágta. Következett Mimito, aki mellé gurított, Mance viszont felvarrta a bal sarokba a labdát. A következő körben nem hibáztak az örmények, mint ahogy Bárány sem. Fataj büntetőjét is fogta Megyeri, ami azt jelentette, továbbjutott a DVSC!

EKL 2. selejtezőkör 2, mérkőzés

DVSC – Alashkert FC: 1-2 (0-1) 

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Romanchuk, Dreskovic, Manrique (Oliviera 117′) – Loncar (Mance 99′), Lagator – Szécsi (Domingues 73′), Dzsudzsák, Kyziridis (Bódi 65′) – Babunski (Bárány 73′)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Alashkert: Csancsarevics – Usztinov, Carillo (Jedigarjan 108′), Voskanjan, Muzek – Flores, Vbekmar, Hurcidze (Grigorjan 106′), Mimito – Racines (Fataj 60′), Agdon (Kutalia 60′)

Vezetőedző: Veha Gevorgyan

Gólszerzők: Dzsudzsák 77′ ill. Usztinov 19’, Mimito 67′

Kiállítva: Kutalia 87′

debsport.com