Újabb győzelem, jöhet a bajnoki nyitány

A DEAC a Szatmárnémeti ellen sem kapott gólt, ellenben szerzett hármat az utolsó edzőmeccsen.

Elérkeztünk a nyári felkészülés utolsó találkozójához szombaton: délidőben a román harmadik ligában szereplő Szatmárnémeti (CSM Olimpia Satu Mare) volt a DEAC ellenfele a Dóczy utcai Sportcampuson. A vendégek egy hete a Cigánddal és a Putnokkal is vívtak edzőmeccset, előbbi gárdát 2–1-re, utóbbit 4–2-re verték idegenben.

A korábbi napokhoz képest némileg elviselhetőbb hőmérséklet uralkodott a pályán, amikor a csapatok elkezdték a mérkőzést. Az első pár minutum tapogatózása után élesebbé vált a küzdelem, és a Debreceni Egyetem csapata fél óra elteltével megszerezte a vezetést: Korhut Mihály lőtt szép gólt szabadrúgásból. A félidő végefelé kisebb csetepaté alakult ki, ezt követően Urbin Péter lecserélte védőjét, Ujvárosi Ádámot, helyére Vincze Ákos állt.

A második játékrészben még nagyobb fölénybe került a Debrecen, amely a 62. percben négyet is cserélt, nyilván azért, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson. Ez azonban nem törte meg a hazaiak lendületét, a 70. percben Oliver Tochukwu tizenegyesből növelte az előnyt. Mindössze tíz minutummal később már három góllal vezetett a DEAC, ugyanis Rauf Al-Sheraji is a hálóba talált.

Az egyetemisták a nyári öt edzőmérkőzések egyikén sem kaptak gólt, négyszer nyertek, és egyszer döntetlenre végeztek. A következő, július 30-án 17.30-kor rendezendő összecsapás már NB III-as bajnoki lesz, a Salgótarján látogat hozzánk.

– Ez volt a rajt előtti utolsó felkészülési meccsünk, ma az egész napot úgy építettük föl, ahogyan azt majd a bajnokik előtt is fogjuk. A mai kilencven perchez úgy álltunk hozzá, úgy cseréltünk, hogy ez már a főpróba. Le a kalappal a srácok előtt, a mögöttünk hagyott négy hetet nagyon tisztességesen dolgozták végig, jól sikerültek az edzőmérkőzések is, ez pedig nyilvámn jót tesz az önbizalmunknak. Most két nap szünetet kaptak a fiúk, mondtam nekik, pihenjék ki magukat. A jövő héten már úgy pörgetjük a tempót, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljenek vasárnapra, hiszen akkor kezdődik az igazi futball – nyilatkozta Urbin Péter vezetőedző.

Edzőmeccs
DEAC–Szatmárnémeti 3–0 (1–0)
DEAC: Ratku – Bényei (Jankelics 62.), Ujvárosi (Vincze 40.), Orosz, Korhut – Sándor, Kónya (Soltész 62.), Al-Sheraji, Szabó L. (Lakatos 62.) – Trencsényi (Wente 62.), Tochukwu.
Gól: Korhut (30.), Tochukwu (11-esből, 70.), Al-Sheraji (80.)