Kettőt vágott a Loki és elhozta a pontokat Zalából

Szécsi első, Bárány második félidőben lőtt góljaival győzte le a otthonában a Zalaegerszeget vasárnap este a DVSC.

Szombaton az ország másik vége felé vette az irányt a Lokomotív, mégpedig Zalaegerszeg állomásra, ugyanis másnap este a ZTE Arénában várt újabb feladat Srdjan Blagojevic csapatára. Két meghatározó játékos nem utazhatott el a zalai fővárosba, ugyanis eltiltásukat töltik, Ferenczi három, Dzsudzsák két meccset kénytelen kihagyni.

Alaposan átalakította csapatát a Loki szakvezetője, egyszerre volt a pályán Babunski és Mance, Dzsudzsákot Varga Kevin pótolta. Három belsővédővel kezdtek a piros-fehérek, két szélen Kusnyír és Szécsi segítette a védekezést. Mivel a 3. helyen álló Paks nyert, illetve a közvetlen rivális Puskás is begyűjtötte a pontokat, lépéskényszerben voltak a piros-fehérek. Győzni kellett, hogy tarthassák a lépést az atomvárosiakkal és a felcsútiak előtt zárják a 28. fordulót.

Lendületesen kezdtek a csapatok, mindkét fél támadófelfogásban futballozott, felváltva birtokolták a labdát, ám az első öt percben a kapuk nem kerültek veszélybe. Az első lehetőség hazai oldalon adódott, a szélről érkező beadást Klausz lőtte el 10 méterről kapásból, ám a keresztléc fölött hagyta el a labda a játékteret. Egymás után négy szögletet végezhettek el a debreceniek, de Varga sarokrúgásai nem jelentettek veszélyt a zalai kapura. A félidő derekától inkább mezőnyben zajlott a játék, a támadások rendre elakadtak a tizenhatosoknál. A 30. percben Tajti vette célba Megyeri kapuját, ám egy védőn irányt változtatott a labda, így a Loki cerberusának nem kellett játékba avatkoznia.

A 35. percben labdát szereztek a hajdúságiak, majd Mance kiugratta Szécsit, aki okosan, bokából átemelte a kimozduló kapus fölött a játékszert (0-1). A középkezdés után Tajti eresztett el egy sistergős löketet, Megyeri vetődve tolta szögletre a bal felsőbe tartó labdát. Próbálkoztak a hazaiak, hogy még szünet előtt egyenlítsenek, de a debreceni védelem tökéletesen zárt, és megőrizte előnyét a játékrész végéig.

A loki szakvezetője változatlan felállásbak küldte pályára csapatát, nem is volt oka cserélni, hiszen vezetett legénysége, a játékkal sem volt különösebb probléma. Próbálta felpörgetni játékát a hazai gárda, ám sehogy sem találták a rést a cívisvárosi falon, ráadásul hátrafelé is figyelniük kellett, mivel a Loki gyors kontrái magukban hordozták a veszélyt. Majdnem növelte előnyét a DVSC, Demjénnek kétszer is bravúrt kellett bemutatnia, először Szécsi löketét, majd Babunski lövését hatástalanította. A zalai cerberusnak akadt munkája, Varga Kevin átadása után Mance tornáztatta meg, de egy reflexmozdulattal kiütötte a labdát. Sokkal veszélyesebben futballozott ebben a periódusban a Vasutas, csak Demjénnek köszönhetik a kék-fehérek, hogy nem kerültek még nagyobb hátrányba.

Az idő vészesen fogyott a zalaiak számára, kockáztatniuk kellett, ha pontot akartak szerezni, de nem mehetettek előre fejetlenül, ha túlságosan kinyílnak hátul, teret adtak volna a Loki kontráinak. A mérkőzés hajrájában beszorultak tizenhatosuk elé a piros-fehérek, ám stabilan védekeztek, Megyerit sem tudták megoldhatatlan feladat elé állítani a zalaiak. A 85. percben eldőlt a mérkőzés: Varga szabadrúgását Babunski csúsztatott meg az ötösön, a labda Bárány elé került, aki dropból a kapuba vágta a játékszert (0-2). Ez meg is törte a hazaiakat, érezték, a hátralévő időben még a döntetlenre is kevés az esélyük, de mentek előre becsülettel. A Vasutas az ötperces hosszabbításban is megőrizte kétgólos előnyét, és elhozta a három pontot a zalai fővárosból.

Labdarúgó NB I 28. forduló

ZTE – DVSC: 0-2 (0-1)

ZTE: Demjén – Szafronov (Lesjak 46′), Mocsi, Csóka, Gergényi (Bedi 63′) – Sankovic, Szendrei, Ubochioma (Szalay 46′), Klausz (Ikoba 46′) – Tajti (Grezda 92′), Németh

Vezetőedző: Ricardo Moniz

DVSC: Megyeri – Romanchuk, Dreskovic, Lagator – Kusnyír (Bévárdi 74′), Szécsi – Loncar, Varga K. Ojediran (Neofytidis 88′) – Mance (Bárány 68′), Babunski (Bódi 88′)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gólszerző: Szécsi 35’, Bárány 85′

KZT

Fotó: Szabó Miklós/NSO