SRDJAN BLAGOJEVIC: HARCOLNI FOGUNK!

Nincs könnyű helyzetben a DVSC a vasárnap 18.45-kor kezdődő zalaegerszegi bajnoki előtt, hiszen az eltiltott Dzsudzsák Balázs és Ferenczi János mellett összegyűlt sárga lapjai miatt Christian Manrique sem játszhat, ráadásul Varga József és Sós Bence is sérült. Srdjan Blagojevic vezetőedző nyilatkozott a mérkőzés kapcsán.

– Abban a fázisban vagyunk, amikor próbálunk jó megoldást találni és helyesen dönteni arról, hogy miképp lépjünk pályára a Zalaegerszeg ellen. Nehéz meccsre számítunk, és ez lesz az első alkalom, amikor Dzsudzsákot és Ferenczit is nélkülöznünk kell, hiszen eddig ők minden meccsen játszottak. Furcsa helyzet ez számunkra, de jó esélyt jelenthet azoknak a játékosoknak, akik eddig talán kevesebb lehetőséget kaptak. A történések ellenére motiváltak vagyunk, nem búsulunk és harcolni fogunk, miközben megpróbáljuk okosan begyűjteni a pontokat. Az öltözőben leszögeztük a céljainkat és tenni is fogunk az elérésükért! -jelentette ki a Loki trénere.

dvsc.hu