Paralimpia 2024

Magyarország eddig három országkvótát szerzett a jövő évi paralimpiára, és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szerint időarányosan jól áll a Magyar Paralimpiai Csapat.

Mostanáig kerékpárban egy, sportlövészetben két kvóta jött össze a fogyatékos sportmozgalom legnagyobb eseményére, amely 500 nap múlva, 2024. augusztus 28-án kezdődik és szeptember 8-ig tart majd.
    Az MPB vasárnapi közleményében emlékeztetett rá, hogy a legtöbb magyar versenyző számára az idén nyílik lehetőség kiharcolni a paralimpiai részvételt. A testület - a sportági szövetségek vezetőivel és szakembereivel egyetértésben - 17 sportágban tartja lehetségesnek a paralimpiai részvételt. Az előzetes felmérések alapján a sportolói delegáció létszáma meghaladhatja az ötvenet, ami azt jelentené, hogy minden idők legnagyobb Magyar Paralimpiai Csapata utazna Párizsba.
    Tokióban, 2021-ben Magyarországot 38 sportoló képviselte. A csapat holtversenyben a legsikeresebb szereplését produkálta, hét aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot szerzett, és az éremtáblázaton a 18. helyen végzett.
 

   "Furcsa belegondolni, hogy alig másfél éve még Tokióban versenyzett a magyar csapat, és máris karnyújtásnyi távolságban van a párizsi paralimpia. A sportolók magasra tették a lécet, összesített eredményével a tokiói csapat a magyar parasport Aranycsapatává vált" - mondta Szabó László, az MPB elnöke, aki hangsúlyozta: minden idők legnagyobb csapatával minden idők legjobb eredményét szeretnénk elérni a jövő évi paralimpián.
    "Elhivatott edzőink, sportszakembereink vannak és sikerre éhes sportolóink, a legszebb reményeket fogalmazhatjuk meg" - idézte az elnököt az MPB közleménye.
    A francia fővárosban 22 sportágban 4400 paralimpikon vesz részt a versenyekben, és közel ugyanennyi edző, sportszakember, segítő, illetve bíró kíséri majd el őket a játékokra.