Nem forgott veszélyben a győzelmünk

A Debreceni Egyetem alakulata újabb sikerével kissé meglépett az üldözőitől.

A DEAC női futsalosai vasárnap után csütörtökön újra a Csepellel csaptak össze a bajnokságban, a meccset most a DESOK-ban rendezték meg. Ezúttal sem lehetett teljes a keretünk, mivel sérülése miatt Krascsenics Csilla és Csepregi Gabriella egyaránt hiányzott.

Már az első percben nagy helyzet adódott Pócsik Lívia előtt, de Forgács Szimonetta eszén nem tudott túljárni. A csepeli kapus a harmadik minutumban már nem segíthetett a csapatának, ekkor Üveges Katalin lökete a kapufáról bepattant. Az első gólt követően nem változott a játék képe, továbbra is mi domináltunk, a vendégek csak ritkán jutottak el a kapunkig. Czégény Zsuzsa és Horváth Viktória próbálta növelni a fórunkat, ám Forgács mindkét szituációban szépen védett. Nem sokkal később Gajzágó Flóra remek passzt adott Pócsik Líviának, aki élt a lehetőséggel. A szünet előtt Fülöp Diána bosszankodhatott, ugyanis megpattanó lökete a kapufán csattant.

A második játékrész Fülöp kísérletével indult, de az állás nem módosult, aztán Horváth átlövése nem lepte meg a csepeli kapuvédőt. A félidő derekán Fülöp jobbról érkező centerezését Pócsik bepofozta. Akadtak ígéretes ellentámadásai ellenfelünknek, de a szépítés nem jött össze, Kókai Krisztinával kétszer a kapufa kibabrált. A 4-0-s végeredményt Horváth Viki állította be egy távoli bombával.

Listavezető együttesünk előnye ezzel a győzelemmel öt pontra nőtt a második Tolnával szemben. Quirikó Vivien tanítványai szombaton pont a tolnaiakkal csapnak össze idegenben.

 

NB I 6. forduló

DEAC-Csepel FC USE 4-0 (2-0)

DESOK, vezette: Juhász Dániel, asszisztensek: Szűcs László, Takács István.

Gólszerzők: Üveges (3.), Pócsik (13., 31.), Horváth V. (35.)

A DEAC összeállítása: Torma, Tóth N., Üveges, Gajzágó, Pócsik. Cserék: Kopjári, Csepregi, Nagy A., Krascsenics, Fülöp, Horváth V., Czégény. Vezetőedző: Quirikó Vivien.

 

 

Fotó: Derencsényi István