Kellemetlen ellenféllel kerülünk szembe

Karácsony táján a DEAC hokisainak szűk öt nap jutott a pihenésre és a regenerálódásra, az ünnep másnapján György József már edzést vezényelt a társaságnak.

A szakvezető jó hangulatúnak értékelte a közös munkát, ami reményeink szerint pozitív hatást gyakorol a tárgyévi utolsó mérkőzéseinkre is. Erre nagy szükségünk lesz kedden este a Miskolci Jégcsarnokban, hiszen az utolsó három meccsünkön mindössze 3 pontot szereztünk (összesen 36-ot), és visszacsúsztunk a tabella 6. helyére, vetélytársunk viszont 43 ponttal már a 3. helyen tanyázik. Megint csak György József szavait idézve, az említett két találkozón olyan gyermeteg hibákkal indítottuk a meccseket, amelyek néhány másodperc múltán megágyaztak a sikertelenségnek. Félreértés ne essék, a srácok nem felejtettek el hokizni, de hosszú ideje nem tudnak optimális kerettel jégre lépni, márpedig ez alapkérdés a mostani Erste Ligában. A helyzet sajnos, nagyon lassan javul, Hetényi Zoli és Sándor Bence remélhetőleg ott lesznek a Jegesmedvék elleni nevezési listán, de két fontos emberünk még mindig sérülésből lábadozik. A másik komoly gondot a hatékony védekezés gyakori hiánya jelenti, azonban biztosak lehetünk abban, hogy a mieink olyan taktikai hadrendben gondolkoznak, amelyik nem engedi majd kibontakozni az ellenfelet és jobban lefedi a kapunk előterét. A mieink nem engedhetik meg azt, hogy a Jegesmedvék komoly előnye tegyenek szert az első percekben, mivel a miskolciak a 3. harmadban rendszerint jó teljesítményt nyújtanak, így inkább a debreceni srácoknak kell majd megnyomni a találkozó elejét.

Mivel Miskolc autóval egy bő órányira van tőlünk, arra biztatjuk a debreceni szurkolókat, hogy helyszínen buzdítsák, tüzeljék harcra a kedvenceiket! Akiknek nincs módja a személyes megjelenésre, azok számára jó hír, hogy az M4 Sport élőben közvetíti a mérkőzést. A meccs 18.30 órakor kezdődik.


2022. december 27. 18.30 Miskolci Jégcsarnok

EL 114

DVTK Jegesmedvék – DEAC

 

 

=MK=