Két pontnyira telelünk a dobogótól

A DEAC húsz forduló után az 5. helyen áll a labdarúgó NB III Keleti csoprtjában.

Az utolsó, huszadik kör is lefutott az elmúlt hétvégén a harmadosztály küzdelmeiben, ezzel téli álomba merült a mezőny a jövő év elejéig. A következő játéknap február 12-én lesz, érdekesség, hogy a DEAC gárdája a városi rivális DVSC II.-vel kezdi a 2023-as esztendőt.

Visszatérve az őszi szezonra, az egyetemi alakulat az ötödik helyen zárt, két ponttal lemaradva a dobogó harmadik fokán álló kis Loki mögött. A helyezést tekintve nem panaszkodhatnak a fekete-fehér színekért szorítók, azonban természetesen kicsit árnyaltabb a kép, amennyiben megnézzük, hogy Sándor Tamás csapata 10 győzelem mellett 7 vereséget számlál, utóbbi némileg csalódásnak nevezhető. A debreceniek hektikusan szerepeltek a szezon első és harmadik harmadában.

Az nyitó fordulóban Füzesgyarmaton 2-1-es vereségbe szaladt bele a DEAC, július utolsó napján. Ezt követően verték a DVSC és a Vasas második gárdáját, viszont meglepetésre a DVTK II. elvitte a pontokat a cívisvárosból. Ezután jött egy “szűk” vereség Tiszafüreden (3-2), majd beindult a gépezet: zsinórban megverték a Sényőt, a Karcagot, a BKV Előrét, a Jászberényt és a Körösladányt, az öt meccsen imponáló, 18-3-as gólkülönbséget produkálva. Október elején jött egy kisebb gödör a csapat életében, ami a sorozatos sérülések számlájára is írható. Egymás utáni négy mérkőzésen nem tudtak a hálóba találni Trencsényiék – a Putnok, a BVSC-Zudló, a Hajdúszoboszló és az Eger ellen -, és mindössze egy pontot szereztek. Ebben az időszakban játszottunk a DVSC-vel a Magyar Kupában hazai pályán, vállalható meccsen szenvedtünk 4-0-s vereséget. Az “elátkozott” hónap végén a Pénzügyőr ellen hazai pályán talált vissza a győztes ösvényre a DEAC, majd nyert Tiszaújvárosban is. Az utolsó négy fordulóban öt egységet sikerült begyűjteniük a hajdúságiaknak, ez tehát az ötödik helyhez volt elég az év végére.

A tavaszi szezon végére a társaság célja a dobogós helyezés, ehhez minden adott, kiegyensúlyozottabb és gólerősebb játékkal simán összejöhet.

Eredmények
FÜZESGYARMATI SK-DEAC 2-1
DEAC-DVSC II. 2-0
VASAS FC II.-DEAC 0-1
DEAC-DVTK II. 0-1
FACULTAS-TISZAFÜREDI VSE-DEAC 3-2
DEAC-SÉNYŐ-CARNIFEX FC 3-0
KARCAGI SE-DEAC 2-3
DEAC-BKV ELŐRE 5-0
JÁSZBERÉNYI FC-DEAC 0-4
DEAC-KÖRÖSLADÁNYI MSK 3-1
PUTNOK FC-DEAC 1-0
BVSC-ZUGLÓ-DEAC 2-0
AQUA-GENERAL HAJDÚSZOBOSZLÓ-DEAC 0-0
EGER SE-DEAC 2-0
DEAC-PÉNZÜGYŐR SE 1-0
TERMÁLFÜRDŐ FC TISZAÚJVÁROS-DEAC 0-2
DEAC-KISVÁRDA MASTER GOOD II. 2-2
FC HATVAN-DEAC 3-1
DEAC-BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. 1-0
DEAC-FÜZESGYARMATI SK 1-1

Tabella
1. BVSC-Zugló 20 16 4 – 51–8 +43 52
2. Putnok FC 20 12 3 5 36–25 +11 39
3. DVSC II. 20 11 2 7 44–33 +11 35
4. Körösladányi MSK 20 9 7 4 34–25 +9 34
5. DEAC 20 10 3 7 32–20 +12 33
6. Karcagi SE 20 10 3 7 27–26 +1 33
7. BKV Előre 20 10 2 8 28–25 +3 32
8. Tiszafüredi VSE 20 9 4 7 36–35 +1 31
9. Aqua-General Hajdúszoboszló 20 8 6 6 29–24 +5 30
10. Vasas FC II. 20 8 4 8 46–33 +13 28
11. Pénzügyőr SE 20 8 4 8 27–28 –1 28
12. Füzesgyarmati SK 20 7 7 6 28–30 –2 28
13. FC Hatvan 20 8 2 10 32–39 –7 26
14. Eger SE 20 7 3 10 26–32 –6 24
15. DVTK II. 20 7 3 10 27–34 –7 24
16. Kisvárda Master Good II. 20 6 6 8 29–23 +6 24
17. Sényő-Carnifex FC 20 5 5 10 26–41 –15 20
18. Jászberényi FC 20 4 4 12 23–40 –17 16
19. Termálfürdő FC Tiszaújváros 20 4 3 13 22–50 –28 15
20. Békéscsaba 1912 Előre II. 20 2 3 15 28–60 –32 9

Házi góllövőlista
SÁNDOR TAMÁS 6
KEREKES KRISZTIÁN 5
TRENCSÉNYI BENCE 5
KORHUT MIHÁLY 3
AL-SHERAJI RAUF MOHAMED 2
KÓNYA MÁRK 2
LAKATOS BENJÁMIN 2
PAPP FERENC 2
ARANYOS MÓZES 1
BERECZKI DÁNIEL 1
BIDZILYA ANTON 1
JANKELIC IVÁN 1
SZABÓ LEVENTE 1