Angyalföldön született meg a Loki első idegenbeli győzelme

Az első félidőben háromgólos előnyre tett szert a DVSC, ezt pedig sikeresen őrizte a második játékrészben és mindhárom pontot elhozta a Vasas otthonából.

Túl van 13 fordulón a debreceni gárda, de az első idegenbeli győzelem még várat magára, elhagyva a cívisvárost csak két pontot tudtak begyűjteni Srdjan Blagojevic legényei. Legutóbb a Kecskemét otthonából is csak egy egységgel tértek haza Ferencziék.

Felgyorsulnak az események, egy hét alatt három fordulót rendeznek az élvonalban. A 14. játéknapon a sereghajtó Vasas otthonában lépett pályára a 8. helyen álló Vasutas, ám a két csapatot csak két pont választotta el egymástól. A debreceni sikeredző, Kondás Elemér által irányított gárda egy paksi győzelemmel hangolódott a vasárnapi párharcra.

Nagy tétje volt a mérkőzésnek, ha az angyalföldiek nyerik a mérkőzést, megelőzik a Loki a táblázaton, ha még a Honvéd is elhozza a pontokat Paksról, a 10. helyen zárják a fordulót a cívisvárosiak. Abban bíztunk ez a forgatókönyv nem valósul meg és megszületik az első idegenbeli győzelem.

A szerb tréner ezúttal is változtatott csapatán, a gólvonalra ezúttal Megyerit állította, visszakerült a védelem tengelyébe Romanchuk, Szűrőként pedig Manrique kapott lehetőséget Varga mellett. A leggólerősebb támadó, Bárány Donát ismét csak a kispadon kapott helyet. Abban bíztunk, ezúttal nem a kétarcúság lesz a jellemző és két azonos félidőt produkálnak a játékosok.

Mezőnyjátékkal teltek az első percek, felváltva birtokolták a labdát a csapatok, de a tizenhatosnál tovább nem jutottak a felek. Mindkét gárda alaposan megszervezte védelmét, ennek is volt köszönhető, hogy a kapuk nem kerültek veszélybe. A 10. percben viszont a debreceni tábor ünnepelhetett: Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást 26 méterről és pókhálózta ki a bal felső sarkot (0-1). A Vasast érezhetően megfogta a bekapott gól, a piros-fehérek viszont nyugodtabban focizhattak, sőt növelték is az előnyt: Ferenczi adott be az alapvonal magasságából, középen tökéletes ütemben érkezett Szécsi és védőjét megelőzve fejelt a bal alsóba a 19. percben (0-2). Átvette a játék irányítását a Vasutas, a hazai térfélen tartva a labdát bőven adtak munkát az angyalföldi védelemnek. És majdnem megszületett a harmadik találat, ám Manrique centerezését Babunski fölé perdítette. A Vasas is próbálkozott támadások építésével, de a Loki védelme, Romanchukkal az élen tökéletesen zárt, de egy Márkvárt lövés és egy Novothny fejes jelezte, benne van a játékukban a gól. Az viszont vendégoldalon született: szöglet után Szécsi fejelte középre a labdát, az előre húzódó Romanchuk lőtt 11 méterről, Jova csak beleütni tudott, a kipattanót viszont Babunski közelről már nem hibázta el (0-3). A hátralévő időben is inkább a DVSC előtt adódtak lehetőségek, újabb gól azonban nem született, a piros-fehérek komoly előnnyel vonulhattak az öltözőbe. Teljesen megérdemelten vezetett a debreceni gárda, sokkal szervezettebben és veszélyesebben futballoztak, mint a hazaiak.

A második félidő elejét megnyomta a Vasas, Megyerinek már a 46. percben akadt munkája, ám jól zárva a szöget, szögletre mentette Novothny közeli lövését. Majd Hinorra próbálkozott szabadrúgásból, ám a labda jó méterrel a keresztléc fölött hagyta el a játékteret. Válaszul Manrique vette célba a kaput, ám Jova magabiztosan fogta a lövést. Fölénybe kerültek a piros-kékek, voltak periódusok, mikor a hajdúságiak beszorultak védőharmadukba, ám komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. Meddő volt a hazai dominancia, a Loki védelme ma tökéletesen működött, Megyerinek elvétve akadt munkája. Az idő vészesen fogyott a Vasas szempontjából, érett a DVSC első idegenbeli győzelme, mely az órára pillantva már biztos volt, lévén, a 90. percnél járt a számláló. Még egy szabadrúgás fért bele hazai oldalon, az eredmény már nem változott, a Lokomotív hárommal növelte egységeinek számát.

NB I 14. forduló

Vasas – DVSC: 0-3 (0-3)

Vasas: Jova – Szivacski, Iyinbor, Hidi, Silye (Czipf 88’) – Mákvárt (Feczesin 73’), Berecz, Vida, Radó – Novothny (Ihrig-Farkas 88’), Holender

Vezetőedző: Kondás Elemér

DVSC: Megyeri – Kusnyír (Bévárdi 61’), Romanchuk (Lagator 67’), Dreskovic, Ferenczi – Varga, Manrique – Szécsi, Dzsudzsák (Horváth K. 83’), Bódi (Sós 83’)– Babunski (Bárány 61’)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gólszerzők: Dzsudzsák 10’, Szécsi 18’, Babunski 39’

Foto: dvsc.hu