Helyzetek, nagy küzdelem – döntetlen a vége

Parázs mérkőzést hozott a Monostorpályi–DASE vasárnapi összecsapása, csak a gól hiányzott, de az nagyon.

Csapatunk öt győzelemmel kezdte a megyei labdarúgó-bajnokságot, azóta azonban nem minden fenékig tejfel, ahogy mondani szokták, hiszen három vereség követte mindezt. A Monostorpályi is ötször győzött, náluk azonban a vereségek száma mindössze egy volt a találkozót megelőzően.

Összességében rangadóhoz méltó mérkőzést láthatott a monostorpályiba kilátogató nézősereg. Az első félidő hatalmas küzdelmet, óriási párharcokat eredményezett, gólt azonban nem. Mindkét csapat a védekezésre fektette a legnagyobb hangsúlyt, és mint az kiderült, jól is állták a sarat a védők mindkét oldalon.

A második félidő már több helyzetet hozott, mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek, egy idő után azt érezhette az ember, hogy tipikus egygólos meccsről van most itt szó, vagyis, aki gólt lő, győz is. Valóban volt egy ilyen érzete a találkozónak egészen az utolsó percig, a küzdelem, az izgalom az végig fenn állt, a gól azonban nem jött egyik oldalról sem, maradt a pontosztozkodás.

Megyei I. osztály felnőtt 10. forduló

Monostorpályi SE–DASE: 0–0

DASE: Polyák – Kiss, Ibrahim, Fényi, Hegedűs (Bíró 88’), Inspiration (Csák 57’), Éder G. (Éder B. 57’), Bucz, Samad (Nagy L. 86’), Vilmányi (Nagy B. 82’), Deák (Jihnjuk 64’)

Edző: Kovács Miklós

Kovács Miklós: Nagy rangadót vívtunk a Monostorpályival, mindkét oldalon a védekezés nézett ki a legjobban, ezért a gól nélküli találkozó. A mérleg nyelve erre is, arra is elbillenhetett volna, de ez most így alakult.

P.I.