Szeretnénk elindulni felfelé

Az Erste Liga sorsolása eddig nem kedvezett igazán a debreceni drukkereknek, kedvenc csapatuk szeptember 27-én játszott hazai jégen utoljára. Pénteken este újra benépesül majd a jégcsarnok lelátója, régi ellenlábasunk, az UTE együttese látogat Debrecenbe.

A lila-fehérek kezdenek jó formába lendülni, a keddi találkozójukon 5-2-re nyertek a FEHA19 csapata ellen. A tippelgetésnek azonban nem sok értelme van, az idei Erste Liga a eredmények tekintetében teljesen kiszámíthatatlan, a napi formák döntik el egy-egy mérkőzés végeredményét. Ami konkrétan az újpestieket illeti, ők szeptember végén hazai pályán nyertek ellenünk, biztosra vehető, hogy ugyanerre törekszenek a debreceni összecsapás alkalmával is. Hasonlóképpen biztosra vehető, hogy a mieink mindent elkövetnek majd azért, hogy keresztülhúzzak a lilák számításait. A csapatnak volt néhány napja a regenerálódásra és a felkészülésre.

György József vezetőedző ennek kapcsán elmondta, hogy a tervezett munkát elvégezte a társaság, az viszont még nem tudható, hogy ez mire lesz elég. A Brassó elleni meccs után a szakvezető a gyenge helyzetkihasználást és a felelőtlen szabálytalanságokat jelölte meg olyan területekként, ahol javítani, javulni kell. Az elsőként jelzett gond alapvetően a koncentráció, a másik főként önfegyelem kérdése. A játékosaink között számos tapasztalt hokis is megtalálható, reméljük, hogy hatékonyan tudják szervezni a helyzeteink kiépítését és értékesítését éppúgy, mint az önuralom gyakorlását. A pár napos pihenő arra is jó volt, hogy Smirnov felépüljön a sérüléséből, a fiatal légiós nagy valószínűség szerint ott lesz a csapattársai között pénteken este.

Bízunk abban, hogy a srácok jó játékkal örvendeztetik meg a közönséget és elindulnak a táblázaton felefelé. Minden kedves nézőt hívunk és várunk a Debreceni Jégcsarnokban, akik pedig semmiképp sem tudnak megjelenni, szíves figyelmébe ajánljuk az Erste Liga TV élő közvetítését. A találkozó kezdési időpontja: 18.30.

2022. október 14. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 38
DEAC -UTE