Fontos mérkőzés következik

A Budapest Honvéd elleni bajnoki találkozón mutatkozik be a DVSC kispadján a Loki nemrég kinevezett vezetőedzője, Srdjan Blagojevic. A szerb trénert a szombaton 17 órakor kezdődő összecsapásról kérdeztük.

– Már sokszor említettem, hogy nagyon sok jót hallottam Magyarországról, a magyar emberekről, az egyesületekről, s az eddigi tapasztalataim alapján ezek mind beigazolódtak. Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és már nagyon várom a holnapi meccset. Meg kell dicsérnem a csapatot, hiszen nagyon jól teljesített az elmúlt napokban. Megígérhetem, hogy holnap minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy boldoggá tegyük a szurkolókat és megnyerjük a mérkőzést – fogalmazott a DVSC vezetőedzője, Srdjan Blagojevic. – Az elmúlt kilenc napban leginkább arra törekedtem, hogy megismerjem a csapatot, a játékosokat, és ezt nagyon rövid idő alatt sikerült is elérni. Edzőként persze mindig többet akarunk: plusz egy edzést, plusz egy játékost, plusz egy gyakorlatot, soha semmi sem elég, de ez része a munkánknak, amihez tudni kell alkalmazkodni. Holnap azonban kimegyünk a pályára, játszani fogunk és megpróbálunk győzni. A legfontosabb, hogy mindenki a maximumra törekedjen, a játékosok bízzanak egymásban és az edzőben, az eredményt pedig majd holnap meglátjuk. 

A Budapest Honvéddal bajnoki címet szerző kapusunk, Gróf Dávid teljesen felépült sérüléséből, és egykori csapata ellen készülhet.

– Az elmúlt fél év nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. A pályafutásom során semmilyen sérülésem nem volt, most viszont kétszer is térdműtéten estem át. Nyilván megviselt lelkileg, de szerencsére jó állapotban tértem vissza a többiek közé. A múlt héten edzőváltáson esett át a gárda, a legfőbb cél pedig az volt, hogy kihozzuk a maximumot a válogatott szünetből. Jelen helyzetünkben minden egyes meccsnek nagy jelentősége van. Muszáj elkezdeni gyűjteni a három pontokat, erre pedig itt a lehetőség a Honvéd ellen. Jó csapattal játszunk, ráadásul hazai közönség előtt léphetünk pályára, így összességében bizakodóan állunk a találkozó előtt.

Forrás: dvsc.hu